Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Hát még mit nem, fiam! - Az asszony hangosan elnevette magát. - Aki nem dolgozik, az ne is cigarettázzék. Minek az, fiam? Felállt a padkáról, az egyik pultról leemelt egy Levente-csomagot, és belenézett. - Egy darab van még benne - mondta -, azt magamnak tettem félre estére. Szívd a fogadat, fiam, az se sokkal rosszabb. De meg egészségesebb is! Rágyújtott a cigarettára, s mélyen beszívta a füstöt. Egy kis kaján mosolylyal nézett a fiára, de amikor meglátta a gyerekes mohóságot a fiatal férfi elképedt, elsavanyodott arcán, hirtelen megesett rajta a szíve. - No várj - mondta -, a felét neked adom! Egy hajókürt mély bugása hallatszott a víz felől. - Egy slepper, nyolc uszállyal - közölte Jani. - Az újpesti híd alatt volt, amikor ideértem. - Most meg hová mész? - kérdezte az asszony. - Már megint elcsavarogsz éjjel? Jani az ujjával csettintett. - Megyek a Hungária Hotelba - mondta. - Most jut eszembe, hogy még nem vacsoráztam! Szép álmokat, nagyságos asszony! Ne zárja be az ajtót! * Legyalogolt a B.-féle csónakgarázsig, amely előtt Barti mester és két legénye épp csónakot mosott. A Duna már néptelen volt. - Itt vagyok - közölte Jani. - Barti mester, ma melyiket vihetem el? - A szú rágja ki a csontodat - morogta Barti. - Hát teneked minden éjjel el kell csavarognod? - Egyelőre igen - felelte Jani. - A legközelebbi negyven esztendőben. Aztán majd beérem hetenként háromszorral! ... Elvihetem a tegnapit? - Vidd! - mondta Barti. - Szőke vagy barna a tisztelt hölgy? - Nem tudom - közölte Jani. - Tudniillik kopasz az illető nő, parókát hord, de még annak sem tudom a színét, mert eddig még csak sötétben találkoztunk. Gyere Béla, mozgás, mert elkésem! Az egyik legény segítségével kihozott egy csónakot a garázsból s a vízre állította, aztán vállán kicipelt egy pár evezőt, s egy perc múlva már erőteljes csapásokkal húzott felfelé, Csillaghegy irányába. A Standard víkendtelepe elé érve befelé fordította a csónak orrát, s a túlsó part, a szentendrei sziget felé evezett. A víz fölött, átlátszó, fehér szárnyakkal, mint mozgó virágszirmok, ide-oda cikáztak a kérészek, mialatt a hold, mint egy ügybuzgó rendező, ezüst hintőporral permetezte be a hatalmas folyam hátát. Még most is olyan meleg volt, hogy a fiúnak le kellett vetni a kabátját. De csónakkal már csak elvétve