Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

a csomag még ott volt a karosszéken, ahová letette ... még senki sem vette észre. Megkönnyebbülten sóhajtott. - Vigyen egy másik szállodába! - mondta a sofőrnek. - Mindegy, hogy hol van, csak olcsó legyen! Induljon már, kérem! Egy olcsó szállodába, nem érti? Húsz percnyi út után egy külvárosi garni előtt álltak meg. Egyemeletes épület volt, kapuja egyenesen a lépcsőházba nyílt, portása nem volt, a szobaasszony egy félemeleti fülkéből csoszogott elő. - Mennyi időre kell a szoba? - kérdezte, a haját igazítva. - Három-négy napra - mondta a mérnök. - De ha lehet, bejelentőlap nélkül! - Azt nem lehet - mondta az asszony gyanakvó arccal. Suralik úr egy húszmárkást nyújtott feléje. - Egy kis szerelmi kalandról van szó, érti már, asszonyság? Inkognitóban kell maradnom. Amikor szétnézett a szűk szobában, amelynek piszkos tapétájú falain gyanús foltok sötétlettek, a szekrényről hiányzott a kulcs, s folyóvíz helyett bádoglavór és kancsó gondoskodott a tisztálkodási szükségletekről, Suralik úr kerek, piros arcára boldog mosoly költözött. - Hát a csomagot meg fogják találni a burgerek - mondta örvendve -, de engem többé nem! Jobban aludt a nyikorgó keskeny ágyban, mint bármikor a Hotel Kaiserhof furdőfulkés, elegáns szobájában. De ébredése itt sem volt boldogabb. Egy úr kopogott be korán reggel a szobájába, egy kis bőrönddel a kezében. - Dr. Schuller vagyok - mutatkozott be -, a Hotel Kaiserhof gondnoki hivatalának a titkára. Mérnök úr tegnap elvesztett nálunk egy kis csomagot! Suralik úr behunyta a szemét, s csendesen a falnak fordult. Attól félt, rögtön sírva fakad, ha újra meglátja a csomagot. Kebléből messzire hallható, mély sóhaj tört elő. - Gondoltam, hogy mérnök úr örülni fog a jó hírnek - mondta a titkár -, azért is siettem ide személyesen még irodaidő előtt. Tekintettel a csomag nyilvánvaló értékére, nem akartam másra bízni. Sok munkába került, kérem, amíg kinyomoztam mérnök úr új címét. - Hogy nyomozta ki, kedves fiam? - kérdezte Suralik úr elhaló hangon. - S hogy tudták, hogy a csomag az enyém? - A Hites fiú ismerte fel, aki lehozta mérnök urat a felvonón - mondta a titkár. - Szerencsére emlékezett arra, hogy mérnök úr a kezében tartott egy csomagot. Este pedig a taxivállalatnál kinyomoztuk, hogy melyik kocsi vitte el önt a szállodából. A szálló vezetősége ügyel arra, hogy külföldi vendégeit minden tekintetben kielégítse. Örülök, mérnök úr, hogy szolgálatára lehettünk. - Én is mondhatadanul örülök, fiam - hörögte Suralik úr. - Nem, ne adja ide a csomagot, csak tegye le oda a mosdóra, hogy ne lássam. Nem, nem aka-