Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

A rendőrtiszt még mindig a lány szobája előtt járkált. A mérnök a folyosó végéről egy ideig szótlanul várta, aztán visszament a földszintre. - Nem tudja, Duval kisasszony ma nem vacsorázik a szállóban? - kérdezte a portástól. - Úgy tudom, a szobájába vitette a vacsorát - felelte a portás. - A számláját is felkérette. - Mikor utazik? - Nem tudom - mondta a portás. - Megy ma még Lüttichbe vonat? Minthogy a vonat éjjel fél egykor, tehát körülbelül két óra múlva indult, Suralik mérnök letelepedett a hallban, s egy nagy üveg burgundi bort hozatott. Olyan helyet választott ki, ahonnét egyrészt kényelmesen szemmel tarthatta a hall kijáratát, másrészt őt csak akkor láthatták meg, ha valaki alaposan körülnézett a magas támlájú, hatalmas karosszékekkel, színes állólámpákkal és márványasztalokkal bebútorozott tágas teremben. Mélyen besüppedt egy selyembrokáttal bevont chippendale karosszékbe, kinyújtóztatta lábát, szivarra gyújtott, és teletöltötte poharát. Egynegyed egykor a második üveg burgundinál s a negyedik szivarnál tartott, amikor Blanche és a rendőrtiszt átment a halion, nyomukban a bőröndöket cipelő egyenruhás szolga. A fiatal lány sötét angol kosztümben volt, fején rövid fátyolos, kis szalmakalap, kezén őzbőrkesztyü. Suralik úr összeszűkülő szemmel nézte: örökre emlékezetébe akarta vésni az elbűvölő jelenséget, akit többé soha az életben nem fog látni. A szíve oly hangosan vert, hogy attól félt, a lány meghallja. A belga kisasszonynak ki volt sírva a szeme. A rendőrtiszt nem közvetlenül mellette ment, hanem egy fél lépéssel hátrébb, nyilván, hogy szemmel tarthassa a lány minden mozdulatát. De amikor a portás pultja elé értek, egy pillanatra elfordult - a házi szolgával váltott néhány szót -, s Blanche felhasználta az alkalmat: gyorsan körülnézett a teremben. Egy szempillantás alatt felfedezte Suralik urat, könnyedén biccentett, egy szomorú kis mosoly suhant át az arcán, s a mérnöknek úgy rémlett, mintha a szeme hirtelen felcsillanna a feltóduló könnyektől. Suralik úr gyorsan a szívére tette a kezét, s igent intett a fejével. A rendőrtiszt már végzett a szolgával. Megérintette Duval kisasszony könyökét, s a lányt maga elé engedve, sietve kiment a forgóajtón. * A mérnök egy negyedóráig várt, aztán ő is elhagyta a szállodát. Szerencsére az eső már elállt, az üres járdák fekete tükrében ragyogó holdakként úsztak az ívlámpák képei. Suralik úr a Bismarck-Platz felé indult.