Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

pedig égett a villany, Julisnak nem kellett attól tartania, hogy meglátják, ö maga viszont könnyűszerrel beláthatott a szobába. A homályos üvegen át azonnal megpillantotta a sárga fényben mozgó, sötét férfialakot. Épp a sarokban álló tölgyfaláda fölé hajolt, majd kiegyenesedett, s a szalon közepén álló asztal felé lépett. Halk csörrenés hallatszott. Julis rémülten a szája elé kapta a kezét. A következő pillanatban futva megindult az ebédlő felé. Felrántotta az ajtaját, s berohant. A szalon ajtaja nyitva volt. György úrfi még az asztal mellett állt, kezében egy csomó ezüst villával és kanállal, az asztalon is már egy nagy halom ezüst evőeszköz csillogott a tompa lámpafényben, mellette két selyempapfrba burkolt, hatalmas színezüst váza állt. A paskoló, mezítlen léptek hallatára György úrfi azonnal hátrafordult. Szép arca eltorzult a rémülettől, a szája tátva maradt. Julis térdre vetette magát előtte. - Könyörgök, úrfi, tegye vissza! - mondta oly halkan, hogy alig lehetett megérteni. Az úrfi néhány pillanatig hallgatott, aztán felemelte kezét, s teljes erejével az asztalra csapta a kanalakat és villákat, amelyeket a kezében tartott. - Már megint leskelődsz utánam! - ordította magából kikelve. Felemelte öklét, s a térdeplő lány felé indult. - A lelki üdvösségemre kérem, tegye vissza! - mondta Julis még egyszer. Nem kapta el a fejét, amikor az úrfi ökle levágódott, de az ütés célját tévesztette, s az arca helyett a vállát érte. Megtántorodott, s nyitott szájjal levegő után kapott. Aztán felemelte karjait, s átölelte az úrfi térdét. - Nem bánom, ha agyonüt is a fiatalúr - mondta csendesen -, de azt tegye vissza most rögtön a ládába! György kiszabadította térdét a lány karjaiból, s hátralépett. Az arca sárga volt, mint a viaszk, a tüdeje zihált. Julis lehajtotta fejét, nem bírt az arcába nézni. - Hordd el magadJ - mondta az úrfi rekedt hangon. A lány felállt. - Igenis - mondta engedelmesen. - Én most visszamegyek a szobámba, s lefekszem. Az úrfi pedig visszateszi azt a ládába! - Fenyegetőzöl? - György újra felemelte a kezét. - Igen - felelte a lány csendesen. - Ha az úrfi nem teszi vissza a ládába, én holnap mindent megírok a nagyságos asszonynak. Énnekem ezt muszáj megírni, ha belehalok is! György egy gyors lépéssel a lány mellett termett. Az egyik karjával átölelte a derekát, a másikkal lefogta a védekező kezeket, az arca fölé hajolt, és az apró, reszkető szájra nyomta a száját. A kis cseléd ajkai néhány pillanat múl-