Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Nyilván akkor feküdt le gyorsan, mikor csöngettem, azért tartott oly soká, míg kinyitották az ajtót - gondolta utálkozva, s nem mert Kónya arcába nézni. Krákogott, újból levette szemüvegét s a zsebkendővel lassan (alaposan) megtörülte. (Azután maga elé nézett a kopasz, fehér falra s kusz^t^grjridQtetaitigyekezett rendbeszedni. Sehogy se wdottjiekikizdeni-^ hallgatása s a kényszerőjdjias-eseflr^^ Csak az óra ketyegése bjütetSTOtT^Tsz^bában, 3 ö görcsösen egyre számolgatta: egy kettő, egy kettő.) Kinn ismét megeredt a hó, s fehér függönyként remegett az ablak előtt. Kónya törte meg a csendet. - Mit szól, mit szól kollégám a tegnapi borzalomhoz? - siránkozott magas hangja az ágy felől. Virágnak fejébe szállt a vér. Ekkora álnokság! ... - Ugyan kérem, ne tetesse magát! - mondta indulatosan, (s kemény clhatá rozással ránézett Kónyára.) Halálosan sápadt, vonagló arcot pillantott meg a párnák között. Dühe egyszeribe elszállt, megrettenve bámult az ágyra. (- Nem! Ez nem komédiázik, ez az ember komolyan, súlyosan beteg—gendolta. Nagy szánalom fogta cl, felkelt...) De aztán hirtelen eszébe jutott az igazgatóék cselédjével való eset s az egész hallatlan botrány, miről pár óra múlva az egész város fog tudni. - De mondja, az istenért - kiáltotta -, mi jutott eszébe, miért kelt fel s minek magának az a sok rum? S ha okvetlenül szüksége volt rá, miért nem küldte a gazdasszonyát? (vagy miért nem üzent nekem, én is hozhat tam volna?) Kónya összeráncolt arccal, értelmetlenül bámult rá. Látszott az arcán, hogy erőlködve gondolkodik. A pápaszemüktől megfosztott szemek kerekre nyitva, könnyesen hunyorgattak feléje. - Nem értem - mondta halkan -, micsoda rum? - s kezével lassan végigsimított homlokán. (Virágnak k-mét fpjéhp rnAWX n v^r ^ 1 - Az istenért, ne komé&ázzékjejyüáhjaj^ az ügyet... njujyjmjséjsm-rrrl^ legyen őszinte! - kiáltotta. —^F$élég)Lassan, látható kínnal felkönyökölt az ágyban. - Nem értem kolléga úr - (mondta) ismételte -, mit kíván tulajdonképpen ... micsoda rumról beszél? - S a Kati!... a Katira sem emlékszik? - kiabálta Virág ingerülten. Kónya visszahanyatlott a párnára. Arca megrándult. - Megbolondulok ... istenem ... megbolondulok - sóhajtotta, s fáradtan lecsukta a szemét. Nem! ... Semmire sem emlékezett, semmire, amiről Virág beszélt neki, illetve dehogynem emlékezett ... pontosan emlékezett rá, hogy tegnap este óta