Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

napsütötte rózsafákra. De tíz perccel fél három után feladta a harcot, a vállára terítette kendőjét, kulccsal bezárta a szobáját, s elment. Nagyon meleg délután volt. Sietett, nem akart senkivel sem találkozni a ház közelében, semmiről sem akart tudni. A Horthy Miklós útra fordult be, ott sétálgatott, a kirakatokat nézte, egy-egy utcasarkon megállt és elbámészkodott, sokáig időzött egy drogéria kirakata előtt, s a parfomös üvegeket bámulta. Lassan telt az idő. A mozi előtt is álldogált egy ideig, de nem ment be. Az első előadás - az, amelyikre az úrfi küldte - fél háromkor kezdődött, fél ötre tehát hazamehet. Biztonság okából öt óráig várt, aztán lassan hazafelé indult. Egyenesen a konyhába ment. Nem mert benyitni a szobákba, igaz, hogy nem is volt ott semmi dolga. Bizonyosra vette ugyan, hogy György úrfi már elment hazulról, s hogy teljesen egyedül van a házban, mégsem bírta rászánni magát arra, hogy benyisson, s megnézze a lakást. Előszedte a foltoznivaló fehérneműt, s leült a kis padkára, az ablak alá. Nagyon éhes volt, aznap mindössze még csak egy csésze kávét ivott, de hogy most nekiáUjon, s felmelegítse az ebédjét, ahhoz nem volt kedve; levágott egy darab kenyeret, s azt majszolgatta. Most még lassabban múlt az idő, mint délután a Horthy Miklós úton. De este nyolc óra felé nem bírta tovább. Hirtelen elhatározással ledobta a földre a cigarettával kiégett (!) lepedőt, az úrfi lepedőjét, amelyet épp az imént szedett ki a fehérneműs zsákból, felugrott a padkáról, s bement a belső szobába. Lábujjhegyen lépkedett. Elsőnek az ebédlőbe nyitott be. Egy szempillantás alatt megállapította, hogy itt minden a helyén van, a régi szép diófa bútorok békésen csillogtak a lemenő nap piros tüzében, a nyitott ablakon rigófütty hallatszott be a kertből, egy ezüstvázából három szál vörös rózsa bóbiskolt. A szoba maga volt a csend, a nyugalom és az elégedettség. Az úrfi szobájában is minden rendben volt. Az íróasztalon a könyvek ugyan egy kissé porosak voltak, mert György úrfi nem engedett az íróasztalához nyúlni, de egyéb hiba nem volt a szobában, a díványon is még éppoly makuláüan rendben feküdtek a párnák, mint amüyenben takarítás után maradtak; úgy látszik, az úrfi csak kevés időt töltött odahaza. Julis dobogó szívvel, figyelmesen körülnézett a szobában, aztán mélyen beszívta a levegőt: - de parfümnek még a nyomát sem lehetett érezni. Nem könnyebbült meg ettől a megállapítástól, ellenkezőleg: a szíve még erősebben kezdett dobogni, sűrűn pislogva, ijedten bámult maga elé. Kiment a konyhába, a kredencfiókból kiszedte a nyárára bezárt szobák kulcsait, aztán marokra fogva bátorságát, visszament az ebédlőbe, kiválogatta a kulcscsomóból a szalon kulcsát, s betolta a zárba. A keze úgy reszketett, hogy alig tudta megfordítani a kulcsot.