Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Alig értek le a Mészáros utcába, egy alacsony termetű, szemüveges fiatalember állította meg Miklóst. - Hova, hova? - kiáltotta vidáman. - Az urak nem ismerik egymást? - kérdezte Miklós. - Egy kedves kollégám a bankból! - mutatta be az alacsony fiatalembert. - Ifj. Nóderschnick István. - Micsoda? - nyögte Salamon Feri. A fiatalember elmosolyodott. - Mi baj? - kérdezte. - Ismerős a becses neve - dadogta Feri vérvörösen. - Nem tudom, hol találkoztam vele, de úgy rémlik ... - Biztosan az apám nevét ismeri - segítette ki a fiatalember. Bizonyos hirhedtségre tett szert különc állatszeretete folytán, mert házában összegyűjti Budapest valamennyi kóbor kutyáját és macskáját. Már a lapok is írtak róla. Egyébként az Állatvédő Egyesületnek az alelnöke! Vagy pedig a nagybátyámnak nevét ismeri, akinek híres kocsmája van Óbudán ... - Szegény Pista is szenvedő hőse az én pénteki bravúromnak - mondta Miklós. - Tőle kértem kölcsön az irattáskát, amelyben a négyezer pengőt elvesztettem. - Az öregem táskája volt - nevetett Pista. - Szegény, azóta is éjjelnappal keresi! * Salamon Ferenc és Vajtó Böske egy hónappal később házasságot kötött. Feri barátom azóta is gyakran mondogatja feleségének. - Hát mondd, fiam ... azaz pardon, mondd, szívem, nem vagyok én peches ember? Egyszer az életben találok az utcán négyezer pengőt, és arról is kiderül egy hét múlva, hogy a saját külön menyasszonyom vesztette el! - Látod, én meg milyen szerencsés nő vagyok - feleli ilyenkor Böske. Elvesztek négyezer pengőt az utcán, és pont az én saját külön vőlegényem találja meg.