Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
(csörronésc hallatszott a néma teremben. Az aszt alterítők meg rnr gbillcntik g eme letj öl egy elszaba dult nhlnV vnri i ,,i|il uil.Tri dörgött mint őrjöngő sortűz Tíz óra felé, mikor már csak kevesen üldögéltek az asztaloknál - a tanár szokása ellenére még mindig ott volt(, maga se tudta, miért) -, az idegen hosszú, mozdulatlan hallgatás után magához hívta a pincért s egy fél liter rumot rendelt. - Igen, kétszer is megkérdeztem - mondta a pincér a konyhában -, fél liter rumot akar. A vendéglősné ránézett az urára, ki fáradtan szundikált a kályha mellett. Egy ideig habozott, a homloka kövér ráncokba gyűrődött, aztán vállat vont s lemérte a rumot. - Ezt a vihar hozta a nyakamba - mondta dörmögve, s az omnibuszt átkozta, hogy nem tudott a szomszéd faluban elakadni a hóban. Az idegen nemsokára énekelni kezdett. A hangja kissé rekedt volt, s künn fütyült a szél. A vendéglősné az ajtó mellett hallgatódzott, a két pincér a sarokban egy spanyolfal mögött kártyázott, s az iskolaigazgató, Blum úr, s a többi vendég, idegesen doboltak ujjaikkal az asztalon. (A tanár remegő kézzel kapkodott egy szakadatlanul körülötte zümmögő kövér légy után.) - Csend legyen - ordította hirtelen az idegen, s székéről felugorva az asztalt dühösen verdeső igazgató felé fordult. Halotti csönd támadt a teremben. - Hozzám tetszik beszélni? - dadogta az igazgató hátratolva a székét, s elhalványodva felállt. A tanár végre megláthatta Révész arcát. A rendetlen, rövid fekete szakáll közül vértelen, krétafehér arc meredt feléje, félig nyitott(, gőzölgő) szájyal. A koponya a homlok felé egyre szélesbedett s a kísérteties háromszög mélyén két (kitágult,) fekete szem parázslott (vadul), mint szélben libegő csillagok. Az emberek felugráltak. Vad kiabálástól visszhangzott a terem. (A pincé rck előrohantok a spanyolfal mögül.) Egy asztal felborult, a tányérok éktelen csattogással repedtek szét a padlón, s az eltört ecetes üvegből átható szag terjedt szét a felborult teremben. Leghátul, a konyhaajtóban, kezét tördelve jelent meg a vendéglősné. (s hangos visítása kerosztülhasogatta a pokoli zsivajt.) Révész a nyakánál fogta az igazgatót, s (mint a pelyhet) kilendítette az ajtón. A pincéreknek csak percek múlva jutott eszébe, hogy kabátját, kalapját utána vigyék. Eszméletlenül találták meg, hosszan elterülve a hóban, (s—a hátsó kapun át ismét behozták a szállodába.) Révész ezalatt lassú léptekkel, görbén előrehajolva, visszament a helyére. Aztán hirtelen, gondolva egyet, megfordult, s a tanár asztalához lépett. Ez elhalványodva felállt. - Mit akar - ... dadogta. - Üljön le Kónya - mondta Révész lassan, mélyen zengő hangján, s maga is leült
