Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Bocsánat - mondta aztán - nem akarok alkalmatiankodni. Azt hittem, hogy a táska, amelyet a múltkor láttam a Salamon úrnál... - Mikor? - Tegnap reggel! Épp az Emke kávéházba tetszett bemenni. - Ja, úgy! - kiáltotta Salamon Feri. - Az nem az én táskám volt, Morocz úr, azt az irodában kértem kölcsön. - Akkor már értem - bólintott a házmester. - Mert amikor Salamon úr kijött a kávéházból, akkor is megláttam, tudniillik ott a sarkon vártam egy illetőre, de akkor már nem volt Salamon úrnál az aktatáska. - Persze - mondta Feri -, a kávéházban adtam vissza a kollégámnak. Mire kellett volna Morocz úr? - A fiam számára akartam kölcsönkérni - felelte a házmester. - Valami iratokat kell ma kivinnie Pesterzsébetre. Bocsánat, hogy zavartam. - Sajnálom, Morocz úr! Viszontlátásra! Visszafeküdt az ágyba. Első pillanatban arra gondolt, hogy azonnal megy a Főpostára, felveszi a pénzt, és beszolgáltatja a rendőrségnek. Most már egy félreértheteden nyom vezet hozzá: a házmester, aki táskával látta bemenni és táska nélkül kijönni az Emke kávéházból. A nyomozó detektívnek első útja természetesen a házmesterhez vezetne, s első kérdése az volna: nem látott-e nála egy ilyen és ilyen irattáskát. A nyomozás során rövidesen megtalálnák a táskát is az Emke ruhatárában! S ha nem is lehetne rábizonyítani, hogy ő adta be a táskát - hisz a pikolóval küldte a ruhatárba - (bár az is megismerheti!), de mindenesetre rajtakapnák egy hazugságon, mert nem tudná megnevezni azt a barátját, akitől állítólag kölcsönkérte a táskát. Letörülte a verejtéket a homlokáról. De aztán lassanként megnyugodott. Nyomozó detektív csak akkor kerülhetne a házmesterhez, ha a gyanú ráterelődnék. De miért terelődnék rá a gyanú, Budapest egymillió lakosa közül épp őrá? Ez csak akkor történhetnék meg, ha valaki látta volna, amikor megtalálta a táskát, s ha ráadásul ez a valaki személyesen ismerné, és felismerte volna. * Felkelt, lassan, kényelmesen megfürdött, kétsoros, sötétkék ruháját vette fel, amelyet Böske annyira szeretett, aztán lement a Philadelphia kávéházba. Télen vasárnaponként mindig a Philadelphiában reggelizett, egészen addig, amíg tavasszal a szép idő beálltával el nem kezdődött a túraidő. Tavasztól őszig minden vasárnap a budai hegyekben túrázott Böskével. Sötét kávét rendelt föllel, vajat, lágy tojást. Máskor tíz deka kolbászt vagy felvágottat is hozott magával ehhez a vasárnapi reggelihez, de ezúttal a viha-