Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Áldott jó ember ez a mi tulajunk - mondta a pincér, aki időközben elhozta a fél liter kadarkát. - Olyan szíve van ennek, mint egy krémsajt. Salamon Feri idegesen elfordult. Beszélnem kell vele, gondolta, pszichológiával itt nem sokra megyek. - Hol az a tekepálya? - kiáltotta Bence, akinek már az első fél liter a fejébe szállt. - Én ma tekézni akarok! A pincér egy mentegetődző mozdulatot tett. - Egyelőre még nincs parti mondta -, az urak csak később szoknak jönni. De ha tetszik, szólhatok a tulajnak, az mindig szívesen beszáll. Salamon a kasszában ülő emberre nézett. - Nem hiszem, hogy beszáll mondta. - Rosszkedvűnek látszik! - Dehogy rosszkedvű - kiáltotta a pincér. - Olyan áldott jó kedélye van, hogyha a fél vagyonát elveszítené Nóderschnick úr, akkor is csak mosolyogna. * - Ne a babákat nézze! - tanította Nóderschnick úr Bencét. - A deszka közepére célozzon! Szép simán tegye le a golyót! Egy negyedóra sem telt el, s a három úr már meghitt barátságba keveredett. Bence ingujjra vetkőzött, s tegezte Nóderschnick urat. A pincér befűtötte a pálya sarkában álló fűrészporos kályhát, s egy liter kadarkát állított az asztalra. Salamon olyan lelkesedéssel dobálta a golyókat, hogy a fiú, aki a babákat állította, minden dobás után forró hálaimát rebegett, amiért épségben megmenekült a halál torkából. Egy újabb félóra múlva már hatan voltak - egy Beszkárt-kalauz, egy postás, s egy hetvenkét éves, császárszakállas cipészmester, aranykeretű csíptetővel az orrán, csatlakozott a törzsjátékosokhoz. Snapszlit játszottak, három babával, személyenként húsz fillér befizetéssel. Az első díj 70 fillér volt, a második 30, a harmadik 20. Valamennyi első díjat az öreg császárszakállas cipészmester nyerte, Bence pedig mindig utolsó volt, Salamon utolsó előtti. De Nóderschnick úr sem nyert egyetlenegy partit sem, viszont úgy kortyolta a kadarkát, mintha nem is a saját bora volna. Nagyokat hallgatott, minden dobás és minden pohár után egyet nyögött, az arca változatlanul rosszkedvű és morcos maradt, és Salamon Feri semmit nem tudott kivenni belőle. Már több, mint két órája iddogáltak, s még egy lépéssel sem jutott közelebb céljához. - Hát ezt a partit is elvesztettem! - mondta, s megnyomva az utolsó szót, a vendéglősre nézett. - El - felelte ez, és nyögött. - Annyi baj legyen! - folytatta Salamon Feri. - Ha csak ennyit vesztene el az ember, igaz?