Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Ügyetlen, meg-megszakadó társalgás kezdődött a két tanár között. Virág nagyobbára gesztusokkal operált, Kónya suttogással s ijedt arckifejezésekkel. De nem értették meg egymást. - Dehát mi van tulajdonképpen ... és ki van ott benn? - s a vendég türelmét vesztve, önkéntelenül az ajtó felé közeledett. Kónya lassan előrehajolt. A száját összecsucsorította s föléje emelte tenyerét. - Rr ... - kezdte el. De abban a pillanatban elhallgatott s hátratántorodott. Arcát halálos sápadtság fedte be. - Nem értem - mondta Virág. S csak később vette észre, hogy Kónyával valami baj van. - Mi az ... mi történt? ... kiáltotta hangosan. De az nem tudott felelni. Rémült arccal meredt a kabinet ajtajára, s csak a kezével végzett valami elhárító mozdulatot. - Később ... majd később - dadogta -, menjen el... kérem ... nagyon kérem ... menjen el azonnal. Virág az ajtóra nézett, semmi rendellenességet nem látott rajta. S már el is indult feléje, hogy közelebbről is megvizsgálja, s a mögötte lévő szobába is benyisson eseüeg, de Kónya egy rimánkodó mozdulata utolsó pillanatban mégiscsak visszatartotta. S arcán oly állati rémület kifejezése látszott, hogy Virág hátrahőkölt. - Hisz ez őrült ... ez beteg! - járta át fejét, (villámgyorsan a gondolat.) Ijedten tartott az előszoba felé. - Ez nem maradhat annyiban! - határozta el. (Egy) Jéghideg kéz fogta meg hátulról a kezét. - Majd eljövök ... s mindent ... - hallatszott Kónya suttogása. S rögtön utána rendes hangján: - Hazamegy, kolléga úr? - Igen - felelte Virág ügyetlenül. S hirtelen eszébe jutott látogatásának eredeti célja. - Az igazgató ... kezdte el. - Tudom, már ide üzent... holnap bejövök az iskolába. Elbúcsúztak. S Kónya egyedül maradt. Leült a karosszékbe, s mozdulatlanul, tágra nyílt szemekkel bámult a kabinetajtóra. Lélegzete lassan, rekedten szállt ki torkán. Néhány perc múlva zajtalanul kinyílt az ajtó. Révész vértelen, sápadt arca jelent meg a résben. A szeme rászegeződött. - Kónya lassan felemelkedett a székről. - Ha valaki elárul! ... - mondta egész lassú s szenvtelennek tetsző hangon. Rögtön utána becsukódott az ajtó. Aznap nem mutatkozott többé. De Kónya szilárdan el volt tökélve, hogy végrehajtja tervét. S a délután folyamán a vármegyei szolga egy köröző levél plakátját ragasztotta ki a szem-