Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Knockout úr útijegyzete
vagy szemfényvesztés, akkor az ember ismét behunyja a szemét és belenyugszik. Életre-halálra megy a játék. T. taxit hív, a taxi mászik, akár a csiga. T.-nek hányingere van, oly izgatott, nem szólva az ülés tompa bőrszagáról. Az ablakot nem lehet kinyitni. T. fogja a sétapálcáját és kiveri az üveget. - Az isten szerelmére... - Halló, vezető úr, a kárát természetesen megtérítem. Légy nyugodt, szerelmem, hamarosan túl leszünk rajta... Nem, nincs semmi jelentősége! A felhőkarcoló árnyéka egész hosszában elsötétíti a hozzá vezető utat. A. kiugrik a kocsiból, a lépcsőházi szökőkút előtt egy pillanatra megáll: úgy tetszik, mintha bele akarná vetni magát a hűvös, zöld árba. A felvonó úgy száguld a magasba, akár egy lövedék. T. csodálkozva állapítja meg, hogy a műteremhez vezető folyosó egészen rövid, villanylámpák világítják meg és megnyugtató mértani formák díszítik. Az álombeli formák elrejtőznek a valóság félrevezető álarca mögött, gondolja, amikor egy liftboyjal találkozik, aki mentében hagymát és fekete kenyeret eszik. T. szinte csalódott, majdhogy kísértést nem érez arra, hogy visszaforduljon... A. arcába néz, aki szórakozottan rámosolyog, gyanútlanul, mint a beteg, aki előtt titkolják, hogy műtétre viszik. T. szíve elszorul. Kezével eltakarja a keskeny táblát a műterem bejárata mellett: J. S. lélekfényképész, de ugyanakkor elfordítja az arcát is, amelyet vérvörösre festett az izgalom feltoluló hulláma. - Úgy félek - mondja A, hirtelen a várószobában. - Kérlek drága T., ne fényképeztess le! Menjünk el gyorsan innen! Fölugrott a székről és riadt, könyörgő pillantást vetett a kijárati ajtóra. Úgy emelte föl karját, mint a fuldokló. T. soha többé nem felejti el a szívszaggató arckifejezést, amellyel most feléje fordul.
