Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
A szórakozott ember
magam össze olyan vékonyra, kérem. Hogy el ne fogyjon, ki ne ömöljön, el ne párologjon túl gyorsan. Hát igen. - Bridzsezünk? - kérdi Tallak tanár. Möbius arca felragyog. - Igen - mondja -, hogyne! Már csak ez tart életben! - Bocsánatkérő mosollyal néz körül. Aztán felugrik, mint akit kígyó csípett meg, hangosan sikít, és rezgő levélarcával sárgán mered a szemben levő sarokba. Kezeit védőleg maga elé emeli. De a társaság tagjai nem ijednek meg. Ismerik már Möbius miniszter úr alattomos humorát csakúgy, mint kiváló színészi képességeit. Legfeljebb, ha Marianiné, a geológus fiatal felesége rémül meg kissé, tágra nyílt szemmel néz ő is a sarokba. De ott nem látni mást, mint egy sárgaréz kalitkát, benne három kis kanárit. - A kanárik - hördül Möbius miniszter. - Mi van a kanárikkal? - suttogja ijedten a fiatalasszony. A többiek elnézően mosolyognak, már ismerik Möbius leküzdhetetlen ellenszenvét. A háziasszony csönget, a szobalány kiviszi a kanárikat. - Bocsásson meg, Möbius - mondja Lundenné -, ezúttal elfelejtettem. De hát miért utálja úgy a kanárikat a miniszter úr? - kérdi a fiatalasszony. - Tényleg - mondja a geológus és kíváncsi arccal előrehajol. - Mondja el Möbius, mi baja velük tulajdonképpen? - Semmi - mondja Möbius, és zizegve visszaül a díványra. - Vicc az egész. Képzelje el kérem, hogy maga be van börtönözve, mondjuk, s erre egy szép nap a börtönőr behoz magának a cellába valamit, valamilyen ismeretlen rendeltetésű tárgyat, leteszi az asztalra, és szó nélkül kimegy. Maga megvizsgálja a szóban forgó tárgyat, nem tud vele mihez kezdeni, ez valami egész idegen dolog, semmihez a világon nem hasonlít, maga hiába kutat tapasztalata és tudása kincsei között, hiába gondolkodik huszonnégy óráig, mint egy hibás bridzsrejtvényen, semmiképp sem tudja megfejteni, milyen célja, milyen rendeltetése lehet ennek a tárgynak a földi életben. A börtönőr nem ad felvilágosítást. Most mondjuk, maga három hétig maradna egy cellába zárva ezzel az értelmetlen tárggyal, három hétig gondolkodna, vizsgálgatná szünet nélkül, éjjel-nappal, minden eredmény nélkül... Hát nem megutálná egy életre? - Igen - mondja Lunden -, ezt meg lehet érteni. No, mondja tovább, Möbius! - Vicc - zizegi a miniszter, és kétségbeesett mozdulattal égnek emeli a karját. - Tizenöt éves koromban a szüleim intézetbe tettek Svájcban, St. Gallenban. Minthogy fél akkora voltam, mint kortársaim, a kolléga urak állandóan vertek. Tehát megszöktem. Útiköltségem haza nem volt, pénzem anynyi sem, hogy bérelhettem volna egy szobát a városban, tehát ágyra kellett
