Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
A szórakozott ember
felül a 7-es kocsira, egy Déry-regényt olvas s elfelejt leszállni a Podmaniczky utca sarkán s kimegy Óbudára s csak a végállomáson veszi észre, hogy... S a fejére üt. De százat lehet tenni egy ellen, hogy ha akkor leszállt volna a Podmaniczky utca sarkán, pont szembe találkozik a szabójával, akinek (szórakozottságból) már nyolc hónapja nem fizetett részletet s aki kolerikus természetű ember (lévén), már több adósát hevesen megpofozta... Dehát most Bécsben vagyunk, s nem a Podmaniczky utcán, a RingRundbahnon s nem a 7-es kocsin. Dénes barátom felszáll, felragyog az arca, amikor meglát, mellém telepszik. - Rég láttalak, Prütyök - mondja -, hol csavarogsz? Mit szólsz Schildkrott cikkéhez a Medizinische Wochenschriftben a pyrasolderivatumok alkalmazásáról a modern terápiában... Rém érdekes! Tegnap beszélgettünk épp róla az asszisztenssel.... Egyébként épp tegnap milyen érdekes esetem volt egy fiatal lánnyal! Még múlt évben ismerkedtem meg vele, de már egy féléve nem láttam... - Mit mondott az asszisztens? - kérdem. - Az jobban érdekelt tudniillik, minthogy épp a gyógyszertani vizsgámra készültem (akkor heves buzgalommal). Dénes int a kezével, hunyorog a szemével. - Ma este kilenc órára találkát adott a rotenturmstrassei cukrászdában. Kicsoda ... az asszisztens? - kérdem meglepődve. - Dehogy - mondja -, a kislány! Nagyon érdekes eset! Amellett olyan édes kis szőke feje van! - De a pyrasolderivatummal mi van? - kérdem türelmetlenül. - Semmi - mondja. Olvasd el! Tiszta fehér, mint a kipárolt konyhasó, hirtelen rózsaszínű elborulásokkal, mint amikor a lakmuszpapír a sav behatására egyszerre elpirul, s amellett olyan édes kis fitos orra van... - Minek? - kérdem elborzadva. - A pyrasolderivatumnak? - Dénes merengve néz rám. - Ugyan - mondja. Grétének. Nagyon érdekes eset! Képzeld, öt perce sem vagyunk együtt... De közben a villamos megérkezett a Burgringre s nekem le kellett szállnom... Felállók. Dénes is feláll, hadonászva jön mögöttem, egészen a lépcsőig. - Te is itt szállsz le? - kérdem. Meglepetve néz ki az ajtón. - Dehogy mondja. - Hisz nekem még tovább kell mennem! Te jó Isten, hol hagytam a jegyzeteimet! - s hanyatt-homlok visszarohan a villamos belsejébe, én leszállok, a kocsi elindul, lentről még látom, amint Dénes hirtelen megáll futtában s orrát vakarva, révedezve körültekint, mint aki nem tudja, hogy mit is akar tulajdonképpen. - Bimf! - gondolom. Estefelé, amint lézengek az utcán, eszembe jut, hogy be kellene dűteni ezt a bimfet. Fél kilenc van. Pontosan kilencre érek a rotenturmstrassei cukrászdába, a binf már bent ül, haboskávét iszik szürcsölve: - Hogyan? Hát mégis eljöttél? - kérdem, heves felháborodást tettető arccal. Csodálkozva néz rám. Ugyan - mondom dühösen -, már megint szórakozottságot tettetsz... vagy pedig már azt is elfelejted, amit két órával azelőtt beszél meg veled az ember... Hisz ez már domentia praecox... Mi, mi? - dadogja ijedten. - Mit beszéltem
