Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Filmnovellák
a kérdéses mozdulatokat, türelmetlen, ideges, a lány riadtan nézi, csaknem elnézést kérő arccal; mozdulatai és tekintete - akár egy iskoláslányé, aki szerelmes a tanárjába, a rendező nyugtató jóakarattal simogatja meg a haját, „ma este nálam maradsz?" kérdezi a lány a rendezőt, ő töprengő arcot vág, mint aki nem egészen tudja maga sem, mi az időbeosztása, de akkor igenlőleg biccent a fejével, válaszát azonban nem hallani, közben a szín lassan balra tolódik, látszik a felvevőgép, a műterem újabb részei, öltözők, színészek, ahogy épp lesminkelnek. IV tárgyszerű játék innen azt kell érezni, hogy vége a színházasdinak, semmi műterem, visszaérkeztünk a józan hétköznapi életbe, a következő helyzetek mindegyikében: diszkrét, visszafogott játék, semmi pátosz, de a komikum sem túlozható el; ami következik, mintha híradó lenne, képek, akár ha újságlapok elevenednének meg. látjuk a g. 1.-t és a sz. 1.-t alakító színésznőket, ahogy öltözőikbe mennek, az üzem itt: a műterem; a munkások: a színészek, a statiszták etc. a g. 1. színésznője öltözőjében lesminkel, átöltözik, halljuk a rendező hangját, ahogy valamiféle utasításokat ad éppen, aztán már jön is futva, a g. 1.-t alakító színésznő kidugja fejét az ajtón, azt kiáltja: „akkor 8-ra jössz értem!" a rendező kezével int, fut tovább, szóváltásba keveredik munkásokkal v. színészekkel, honorárium- ill. bérkövetelésekről van szó, heves kis jelenet. közben színész kopogtat a sz. 1.-t játszó színésznő öltözője ajtaján, érdeklődik, szabad-e este a színésznő, nemleges választ kap, mire a fiatal színész derűs-gunyoros célozgatásai következnek - a rendezőre, a sz. 1.-színésznő megy, úgy, mint aki hosszú folyosókon stb. vonul végig, megy le a lépcsőn a főbejárathoz, ott megáll, jön g. 1. színésznője is, pár pillanat múlva, ugyancsak le a lépcsőn, „kire vársz?" kérdezi, a sz. 1. színésznője tétova, bizonytalan mozdulatot tesz: „nem várok én", mondja, tekintetük összetalálkozik, aztán együtt lépnek ki az utcára, egy pillanatra megint megállnak mindketten, tétovák, az épület egyik utolsó kijáratán hirtelen igen gyors léptekkel kijön egy férfi, azonnal bekanyarodik jobbra, arcát nem is látni, csak hátát, a két színésznő azonnal felfigyel rá, már indulnak is utána az utcán, egyre csak a férfihátat látni, mögötte ott üget a két nő. s látni azt is, ahogy ez utóbbiak egymással lázas beszédbe elegyednek, ám azt, hogy mit mondanak valójában, elnyomja az utcai zaj (s eléggé messziről is fotografálják őket), akkor gyors közelítés, rájuk, és két mondatot hallunk:
