Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Itthon

No, az erdőben nagyobb már a nyugalom, a Duna párján minden derűsebb és hűsebb. Mari néni kis tej csarnokában van hideg kakaó, a kutyák is megnyugszanak. Else kisasszony kimerülten dől hátra; tekintete künn jár a tágas víztükrön. Hanyatlóban a nap, a folyam közepén szaporodnak a csónakok, lustán csorognak a honi kikötők felé, minden csöndesebb lesz. A víz is egyre vörösül, az újpesti part felett finom, fehér köd kezd terjengeni, lassan előkészíti a nap végső átalakulását. Gipsy már ásítozik. Teddy azonban lábíurdőt vett a Dunában, víg pofájában nádszálat hoz ki, kétoly hosszút, mint ö maga, s kihívóan ugrálja körül vele nővérét. A következő pillanatban a két fekete, bozontos félgömb mintha egyetlen alakzattá egyesülne, így gurulnak ki villámsebesen az emberi látókörből. Messziről siketítő, riadalmas harsogás hallatszik, de a kutyákról, ahogy ártatlan pofával máris jönnek vissza, nem lehet leolvasni, milyen jellegű és horderejű volt a tragédia, mely ifjonti lelkiismeretüket terheli. Ha este elmesélhetnék gazdájuknak, a nap során mi volt legnagyobb örömük, valószínűleg a magas, puha, nedvdús, még eddig sosem látott, azonnal hőn megszeretett füvet említenék, mely fejük fölött úgy csapott össze, akár a természet szeretethulláma. Alig két szóval említenék azt a húsos emberi ülepet, melyet a túlzsúfolt HÉV-en Gipsy ismeretlen okból megrohamozott, s amely panaszos hangok közepette távolodott el pofamezőjéből; ám órákon át mesélnének a bűvöletes rétről, ahol hatalmas ugrásokkal, szépen feszülő ékes testtel, szív, izomzat és agy pompás összjátékának eredményeképpen lehet körbeszökelleni, s pedig úgy, hogy közben senki-semmi nem parancsol természetellenes megálljt; elmesélnék, hogyan emelkedett a rét hintavégként a kék égbe, vagy hogy épp az ő fekete bozontjuk hogyan söpörte a fellegeket ottan, s a visszazuhanás a földre milyen könnyű volt, és boldog, hiszen benne volt már e mozdulatban a következő pihekönnyű eltávolodás ígérete. Teddy arról is beszámolna, hogy a mező szélén egy sor emberre figyelt fel vígan... elmondaná mindezt, mesélne még sokkal többet is, ha tudna, meg ha nem lenne olyan fáradt. Mert Teddy oly végtelen fáradt, hogy a rövid esti séta során, mely minden városi kutya számára kötelező a lepihenés előtt, a legszívesebben végighevert volna az úttesten, igen, már veti is szét négy kurta lábát, már alszik szinte, észrevétlen. Gyermeki szíve összevissza zakatol, fekete orra nedvesen csillog, egészségesen, ám egyik lompos füle emez elö-elalvás során kifordul, s rózsaszínűén csillog az ívlámpa dédelgető fényében.