Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Itthon
jó novellákat ír, mint e sorok szerzője. Elragadó fiatal lányt vett feleségül, s jelenleg boldognak látszik: még egy pohárka konyak. A nap elbűvölően és szelíden süt: egy harmadik... A sors jósága A másik szerkesztőségben a derék ember egy novellával adós. Viszolyog attól, hogy lerohanja a tárcarovat-szerkesztőt; ha az őt a régi adósságra emlékezteti, veszélybe sodródhat az új előleg. Mindegy, hát tagadni nem fog, ha az emlékezteti; de hőn könyörög az egekhez, hogy barátja lehetőleg ne emlékezzék. Kétszer annyira szeretné, ha most feledékeny lenne. Szerző emlékezik: micsoda sivár bolyongásban volt része az imént a modern szerkesztőségi épület folyosóin. S ha ott oly igaztalanság érte, hát itt kell azt - igaztalansággal a maga részéről - kiegyensúlyozni: ez az élet technikája. A lépcsőházban a derék ember egy barátjával találkozik, Tersánszky Józsi Jenővel, aki ugyanolyan jó novellákat ír, mint jómaga. Merő kölcsönös bizalom, ahogy egymás szemébe néznek. Tersánszky buzgón dörzsölgeti kezét. Mindketten tudják egymásról, mit forgat fejében a másik. Az előszobában mindenütt emberek álldogálnak, s ugyanezt forgatják fejükben. Álmodozás E sorok szerzője megkapja az áhított előleget. Egy pillanatig oly nyomorultnak érzi magát, mintha hátba szúrt volna valakit. Aztán megvigasztalódik: visszatekintve úgy látja már, az ő kedves barátja, a tárcarovatszerkesztő csak játszott vele. Azért, hogy neki, a derék embernek megkönynyítse a tőrdöfést, azt színlelte, mintha nem emlékeznék arra a korábbi előlegre. Pedighát nagyon is emlékezett rá, csak jóakaratúlag és áldozatkészen odatárta hátát, szempillája sem rezdült: döfj már! hiszen a barátom vagy. S mi egyebet is lehetne várni egy jóbaráttói? Szerzőnk - miközben a Dorottya utcában hazafelé tart - elhatározza, hogy novella-adósságát három napon belül megküldi. A tapintat jutalmat érdemel. A novellában barátját, a tárcarovat-szerkesztőt fogja leírni, aki tudva tudja, hogy becsapják, de csupa jóindulatból, anélkül, hogy szempillája rebbenne, hagyja magát becsapni. S egy írót is bemutat majd, aki úgy tesz, mintha nem kapott volna előleget, s a szerkesztőt új előlegért támadja le. Ám nem hagyja a lelkiismeretfurdalás és elhatározza: novellát ír, hogy megfizessen bűnéért. Ezzel a novellával fogja a szerkesztőnek tudomására hozni, hogy átlátott jóságán. Az író mentségére elmondja, milyen nehezek küzdelmei, s leírja, hogyan vitték sírba egy másik szerkesztőségben nyomorúságos kiutalásával.