Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

sokat, jobban mondva az együttléteket néniékkcl, minek nyilván valóban nem a néni volt oka. Annál szívesebben vette anya - a kisfiú pártján lévén ezúttal is - a fiatal rokoni társaságot; ö tudhatta ezt, gyakran lévén alkalma anyát a bácsival együtt láthatni - magányos kettesben is - sétifikálva a korzón, iskolából hazajövet. No de ezúttal nyugtalanságának felhői teljesen eloszolva, zavartalannak, tisztán ragyogónak ígérkezett a nap teljes öröme, s a kisfiú gondtalanul ugrált ki az udvarba, maszatos szájjal még a kiskabátját szántszándékkal az előszobában felejtve. Minek következményeképp néhány perc múlva visszahívták a szobába, arcát letörülni s kabátját fölvenni, s a kisfiú morcosan bár, de a rá váró örömök reményében hamarosan kiengesztelődve, szótlanul engedelmeskedett az anyai parancsnak. Az udvarban (ugrálva) ugrálgatva, a konyhaablakon bekukucskálva s a tyúkokat kergére kergetve töltötte el délelőttje javarészét, mígnem anya szobájába nem küldte, olvasgatni kissé, ha kedve tartja, vagy egyebekkel foglalkozni, - de mindenesetre rövidesen ruháját váltani látogatásuk tiszteletére. Fütyörészve, kezeivel vígan kalimpálva szaladt (föl) fel a lépcsőn, - közeli elindulásuk még fokozta jókedvét s látható megelégedését a világi állapotokkal. Hogy szobájába ért, s körülnézett a tiszta, rendes kis helyen, elhatározta, hogy azonnal átöltözik vasárnapi új ruhájába: hadd legyen mindenben környezete (s) és élete derűs, tiszta rendjéhez méltó. S mire elkészült, az ablak mellé ült, szép vizes, simára fésült fejjel s értelmesen, jókedvűn, ragyogó szemekkel az utca eseményeinek tanulmányozásába fogva csendes buzgalommal. Néhány perc múlva nagyanya áthívta a szomszéd szobába. Az öregasszony - hetek óta ágyban fekvő beteg - valami könyvet kért szekrényéből, s a kisfiú szolgálatkészen, néhány pillanat alatt előteremtette a (vaskos) vastag kötetet a titokzatos szekrény jószagú, homályos mélyéből. S akár mert megunta az utcára való eredménytelen bámészkodást, akár mert saját örömeinek közepette szükségét érezte annak, hogy más embernek is örömet szerezzen, elhatározta, hogy amíg el nem indulnak, nagyanyánál marad, s elmeséli neki a tegnapi tornaóra vidám eseményeit. - Szegény nagyanya! - gondolta. - Mindig egyedül van, s az nagyon szomorú lehet! Nem szeretett különben társaságában lenni, mert az öregasszony erősen szekálta, folytonos, unalmas tanulságokkal fűszerezve beszélgetésük s pillanatra se felejtve el, hogy nevelnie kell e, véleménye szerint, nagyon is neveletlen unokáját. így történt most is, de a kisfiú hősies önfeláldozással tűrt, s bár mérgében néha az izzadság is kiverte a homlokát, elhatározta, hogy azért se tágít, s jóságsugallta tervét áldozatok árán is keresztül viszi. Kedveskedésekkel próbálkozva, beszélgetve (s), arcát fintorítva így telt az idö, mígnem anya