Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

hiszem, a Bora Gábris volt - s hangosan nevetgélt. Elmenőben láttam, amint a vasúti őr Kriska (előtt) mellett elszaladva belecsípett a karjába, mire Kriska nevetve, könyökével oldalba lökte. Bora Gábris elfordult, elment. Én is elmentem. Este a legény összeverekedett a vasúti őrrel. Ezt azonban csak másnap reggel tudtam meg, mert akkor délután én is elutaztam. Kis távolságra sétáltam csak el az állomástól, mikor eszembe jutott, hogy hiszen én is már rég elhatároztam, hogy átmegyek Maroshévízre. Vásárolnom kellett ott egynémely holmit, ami itt a faluban nem volt kapható. Még idejében elértem az épp induló vonatot, de már csak harmadosztályú kocsira ugorhattam fel. A folyosó túlsó végén állt Kriska, néhány (falubeli) falujabeli legény kísérte, azokkal beszélgetett. Kihajoltam az ablakon, a vonat lassan haladt el az állomás előtt, a vágány hosszában sétáltak a hivatalnokok, félig elfojtott gúnyos vigyorgással szemlélve elutazásomat. Hátat fordítottam az ablaknak. Körülbelül másfél óráig tartott az út. Egy fülkébe ültem be, mert igen fáradt voltam. Kriskáékat is ott találtam, ők már előzőleg bementek a szakaszba. Szembe ültem velük, de kinéztem az ablakon. Néha lopva rápillantottam Kriskára, mert érdekelt, hogy ... szóval valamit meg akartam tudni. Többször is rápillantottam, utóbb tán egy negyedóráig folyvást néztem, de nem (láttam) vettem észre, hogy akár csak egyetlenegyszer is rámnézett volna. Egy nyurga, szőke (egészen) egész fiatal legénnyel beszélgetett nagy buzgón, gyakran és hangosan nevetett, nevetés közben combját ütögette. Még két másik legény is volt ott, ezek hallgattak volna, ha Kriska nem tartja őket szóval, de így beszéltek ők is kénytelen-kelletlen, lassan, vontatott hangon felelgettek. Egyszer Kriska valamit odasúgott a hosszú szőkének, mire ez hangosan röhögve nézett rám. Nem tudom, hogy mit súghatott Kriska. Kihúztam nadrágzsebemböl a revolvert és térdemre fektettem. Egyszerre csend lett. Körülbelül tíz perc múlva Kriska felállt és Szűccsel - így hívták a szőkét, ahogy ezt a beszélgetésből kivettem - kiment a folyosóra. Fáradt voltam, nem követtem őket. Mikor Maroshévízen kiszálltam - a folyosón nagy volt a tolongás - egyszerre csak egy meleg kéz súrolását érzem. Nem szóltam egy szót se, rá se hederítettem Kriskára, kiszálltam. Úgy körülbelül egy óra alatt végeztem a bevásárlásokkal s még az éjjeli vonattal hazaindultam. Úgy tudom, hogy Kriska is avval jött. Körülbelül öt-hat (meglehetősen nagy) meglehetős terjedelmű csomagot hoztam magammal. Üres volt az állomás, mikor kiszálltam. A parasztok nagy lármával cihelödtek fel hazafelé, a legények pálinkásak voltak, Kriska - úgy emlékszem - belekarolt a szőkébe.