Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Versek

r Tóth Árpád halálára Első megjelenése: Vasárnap (Pesti Napló; 1929. jún. 9. 128. sz. 23., utánközlései: Élet és Irodalom 1978. jan. 7. 1. sz. 15. Réz Pál Déry Tibor két elfelejtett verse című bevezetőjével, és D. T.: Válogatott versek, kisregények, novellák Szerk. Réz Pál. Bp., 1990. 82-83. -Kézirata nincs. Tárgyi és életrajzi vonatkozások: Tóth Árpád 1928. november 7-én halt meg. A költő és Déry baráti kapcsolata már a Lia című kötetben is szóba került, ld. a Novella és A bábu című elbeszélések bevezetőit. - Barátságuk részleteiről az ítélet nincs Belépőm az irodalomba fejezetében, illetve a Börtönnapok hordaléka visszaemlékezéseiben. (Bp. 1989. 100105.) olvashatunk. Ma már négy órakor besötétedett. S egyre sötétedik. Egyedül vagyok. Meg kell tehát halni? Becsapódott az ajtó, melynek huzatjában májusi ágak hajoltak be a tompa szobába. Egyre kevesebb az út a virágos kertekbe és egyre több az emlék. És még sötétebb lesz a kopár falak közt, hol elsápadt szájjal hallgatva ülsz, mert nem lehet élni, ha mások meghalnak, Nem lehet élni egykedvűen mormogva az ég barbár lombja alatt, melyből fehér arccal hajolnak le a halottak és elfedik a napot. Megállunk. Tépdessük emlékeinket: Nem akarunk emlékezni. Nem hisszük, hogy meg lehet halni, gyűlölöd a sírköveket, melyek fellobbannak magányos utad mentén és lassan felemésztenek. Hamueső zuhog a tájra, melyen önfeledten rohanunk át árnyékainkkal vitázva és árnyékot idézve: te kedves, te kedves, ki duruzsolva lehajtott fejjel jártál a hold alatt és hófehér galambokat eregettél megható szíved puha és bús fészkéből - te is eldűlsz vérző szájjal és durván