Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

Mire az őrvezető visszanézett, a katona sovány alakja térdepelve feketéllett a fííben. Két karja mint két ércrúd keményen lobogott feje fölött az égnek. - Mit csinálsz? - kérdezte fojtott hangon. Aztán észrevette, hogy imádkozik. Megállt ö is, kinyitotta gallérját és felfohászkodott. Verejtéktől nedves ingét mellére tapasztotta a jeges szél s a távoli hegyekről vonatfütty szállt le a völgybe sima szárnyakon s a felhők között sárga alma illatával repült a hold. Innsbruckba kellett érniök, ott már nem fenyegette őket veszély. Ha máshová nem, hát tehervonatra szállnak legrosszabb esetben, hordók vagy deszkák közé s tán még civilruhát is keríthetnek maguknak valahogy! Édes, viharos, napsütötte meztelenség az álom a testnek! S a fekete kalap szölőkoszorú s egy fürdő forró méz boldogságával fliti a lelket! Mandula és bor és cimbalmok részegsége virít még az életben! Aznap éjjel közel harminc kilométert gyalogoltak, sisteregve futott előttük a hold s mire kivirradt s a mezei ködök meglebbentek s puha csókkal eloldoztak a föld homlokáról, egy útszéli erdőbe húzódtak, bokrok alá s egymást átölelve mély álomba merültek. A fák rájuk eresztették nedves szempillájukat. A katona arra ébredt, hogy valami nedves, meleg tárgy súrlódik füléhez. Odakap, aztán éles rémülettel szívében gyorsan felült. Egy sovány, lompos farkaskutya hőkölt vissza nyivákolva - ijedten a hirtelen mozdulattól, majd két lépéssel hátrébb megállt s belebámult az ember szemébe. Bőre meg-megrándult, pofája barátságosan vigyorgott, farkát lassan csóválta. Fiatal volt még s segítséget kért: bal lapockája fölölt egy vörös sebből csöpögött a vére. A két fáradt ember kimosta sebéből a piszkot, aztán mindhárman útnak eredtek. Késő délután volt már, a nap leáldozóban s mire Innsbruck közelébe értek, már újból teljesen besötétedett. Dülöngtek az éhségtől, az őrvezető káromkodott, a katona kitátotta száját s hörögve szívta be a nedves levegőt - így masíroztak az út két oldalán, középen loholt a kutya. De azért nem volt kín, amit szívesen el ne vállalt volna még ezen felül is, ha biztosan tudja, hogy hazaérkezik. Tiszta kis lakásának, a feleségnek, az otthon rendjének s kényelmének emléke egyre vágyóbban s fájdalmasabban izgatta idegeit, s ha elgondolta, hogy talán már pár nap múlva bekopoghat a kapun, átmehet a kis kerten, be a szobába ... ordítani szeretett volna, úgy félt, hogy hátha mégse sikerül! Bőrét égette a tetves ruha, fejére mintha parazsat hullatnának a csillagok és lila tüzü kétségbeesést: forgott körülötte a sötét világ, émelygett a gyomra és kezeivel üresen kapkodott a levegőbe. Azután megrándította vállát, állkapcsát erősen összecsukta s újból elővarázsolta az emléket: ég a spórhertben a tűz, ö a konyha sarkában áll, térdére, egymás mellé fekteti két kezét, keze szép tisztára mosva, egész tisztára, körme kipiszkálva, tiszta ing szappantól illatos testén, a köpadló tiszta, a kredenc tiszta, minden