Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

- Hova az öreganyám keserves ... ? - mondta fáradtan s felhúzott szemöldökkel ránézett a börtönőrre. - Minek az - tette még hozzá s ismét legyintett a kezével. Aztán megemberelte magát. - Köszönöm - suttogta rekedten s a földre nézett. A következő pillanatban fejére nyomták a háromszögű, hegyes, sárga süveget s durván kitaszították az ajtón. A napfény kissé elvakította. Fülhasogató zene-bona csattant fel láttán az utcáról. Meglepetten, kissé tántorogva lépett előre s egy faragatlan, deszkából összeácsolt, kétkerekű kocsi előtt találta magát. S már a következő pillanatban valaki (a) vállánál fogva, durván előrehúzta, hogy majd elbukott s a néhány lépésnyire előtte táncoló tarka tömegből éles ordítások, kacajok özöne zúdult feléje. - Felszállni ... felszállni! - sivították s ő előre lépve, tántorogva belekapaszkodott a kocsi deszkafalába. De ez alig hogy ránehezedett, másik végére billent s ő majd elvágódott a porban. A tömeg kacagása, mint a vihar sepert el feje fölött. Néhány sikertelen próbálkozás után, végre szédülő fejjel fennállt a koporsóban, magasan az ordító csőcselék fölött. A nap szemébe sütött s meggörnyedve két kézzel kellett kapaszkodnia a kocsi deszkafalába, hogy az ide-oda billenő alkotmány ki nem lódítsa a földre. S csak mikor elindultak s ő a hirtelen lökéstől térdre esett, vette észre, hogy nem kell állnia, leguggolhat vagy elülhet a kocsi fenekére. De alighogy megtette, kavics süvített el szeme előtt, s a tömegből hátul elégedetlen ordítások hangzottak. Jó tíz percbe telt, míg öntudata teljesen visszatért s azontúl csodálkozva, kissé érdeklődve is figyelte a körülötte zajgó, érthetetlen életet. Száját kitátotta és hosszú lélegzetet vett a friss, szabad levegőből. De por szállt szemébe s tüdejébe, s köhögnie kellett. Rögtön utána eszébe jutott, hogy kocsin jár, nem kell gyalogolnia s jóleső érzéssel dűlt hátra, fejjel lemerülve a magas deszkafalak között. A következő pillanatban fájdalmas kiáltás hörgött fel torkából s hirtelen kiegyenesedett. Valaki bottal az arcába csapott. - Fel a fejjel, büdös állat! - A borotvált fejnek s a szégyensüvegnek ki kellett látszania a kocsiból, a tömeg okulására. Egy kövér lónak széles fehér fara mozgott orra előtt. Valamivel előbbre két feketébe öltözött alak masírozott, fehérkesztyűs kézzel: a hóhér és segédje. Legelöl a menet élén a polgármester haladt a városi hajdúkkal, utána a pap teljes ornátusban s közvetlenül előtte egy kék selyembe öltözött hórihorgas ember, meggörnyedve a szélben lobogó, vérvörös zászló terhe alatt. A kocsi mögött beláthatatlan, éktelenül ordítozó tömeg dülöngött. A halálraítélt egyszer hátrafordította fejét, rögtön kőzápor zúdult feléje, egy vaskos, plundrás nadrágú ember kivált a tömegből s botját felemelve, fenyegetőzve