Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

Az asszony. Még reám pirítasz, szememre veted, hogy vak voltam nagy szerelmemben ... te szemérmetlen. Tamás: Hagyd már abba asszony, miért haragítasz magadra? Az asszony: Oh, mondtak mindenfélét, ... de betapasztottam szájukat s bedugtam a fülemet... eleget sajnálom. Tamás: Hát ha sajnálod, hord el magad innét. Az asszony: Mondták, hogy kegyetlen vagy, ... hogy szöknöd kellett gyilkosság miatt, azt is mondták s magam is láttam, hogy az öreg kutyát doronggal, hogy agyonverted, amikor lábadba harapott, ... senki se szeret, ... nincs a városban teremtett lélek, aki szeret ... a gyermekek szaladnak előled ... a cseléd kisleánya hangos sírásra fakad, ha a szobába lépsz, ... én vagyok az egyetlen, aki hü hozzád. Vigyázz! Ne ébressz gyűlöletet szívemben. Tamás: Ha kedved tartja ... tessék! Az asszony. Vigyázz magadra, ... vigyázz, ... kicsordul a pohár. Istent büntetlenül gyalázni nem lehel, ... nagyon egyedül vagy s nagyon nyakas, ... mindentől elrugaszkodott... még megbánhatod! Tamás: Törődj a magad dolgával... ne az enyémmel! Az asszony: Az én dolgom ez, az enyém ... hát nem engem érint? ... Nem engem hurcolnak meg miattad? ... Nem engem szólnak meg? ... Nem engem gyaláznak? ... De hogy sorsunkat együtt viseljük, arra nem méltatsz, ... lába kapcádnak jó vagyok, ágyastársnak, céda szeretőnek jó, vérlehütönek jó, szerelemre jó, cselédnek jó, verjen meg az Isten! ... De anyának nem jó! ... Tamás: Nem! ... Nem! Az asszony: Az Isten szerelmére ... Tamás... Tamás ... mit mondtál. Tamás: Hallani akarod? Az asszony: Mit mondtál... mit mondtál? ... (Kis szünet, hallgatnak.) Igen. ... de hát jó. tudok én így is ... te kényszerítesz ... te leszel az oka ... hátha nem tőled ... hát... hát mástól... te kényszerítesz! A kezeddel legyintesz! ... Nem hiszed? Elbizakodott vagy, ... vigyázz ... szívem keserűséggel teli, ... s megteszem, vigyázz ... megteszem ... Tamás: Hagyj alább a szóval... unom. Az asszony: Unod? ... De hiszen ne nagyon und! ... A te bőrödbe] is megy ... vagy az én sorsom nem érint? ... Jó, ... de hiszen nemcsak engem szapulnak! ... Nem veszed észre? ... Hisz nevetség tárgya vagy ... engem sajnálnak, de téged nevetnek ... azt mondják rólad, gyenge vagy, szegény! Nem tudsz, azért nincs ... s van, aki kárpótolna engem, s van, aki pótolna téged s hát miért ne? Most nevetség tárgya vagy s én megmenthetlek a szégyentől ... miért ne