Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

Drámai jelenet Első és egyetlen közlése: Kassai Újság 7927. ápr. 20. 88. sz. 5-7. - Kézirata hiányzik. Tárgyi és életrajzi vonatkozások; átmenet a „kisfiú"-ciklus és az expresszionista kísérletek között. - Motivációja feltehetőleg összefügg az író házasságának gyermektelenségével. A

z asszony. Nem addig ... beszédem van veled, komoly beszédem ... eleget vártam már... négy éve, hogy megházadostunk ... eleget kérdeztelek négy év óta ... állj elém hát. Tamás. Maradj nyugton, asszony. Az asszony. Nem! ... így nem bírom tovább ... mit tudsz te ahhoz, hogy én hogy gyötrődöm, ha egyedül vagyok idehaza s mindig egyedül vagyok ... meddig tartson ez még? ... Örökké? így gondolod? ... Beszélj most, mert roszszat találok tenni... Tamás: Megmondtam már... hányszor mondjam meg ... akaratomat tudod ... azt meg nem másítom. Az asszony. Jaj ... jaj, megvert engem az isten, nincs még ilyen szerencsétlen teremtés a földön, mivel érdemeltem ennyi keservet? ... Mit vétettem ... hát örök meddőségemet akarod? ... A szomszédok már ujjal mutogatnak rám. Tamás. Nem prézsmitálj ... unom már. Az asszony. Az utcán az ismerősök összesúgnak mögöttem, látogatáskor, ha a szobába lépek, hirtelen csend áll be ... jaj, jaj ... szolgálóim sajnálkozva néznek ... az egész környéken másról nem esik szó, csak rólam ... mint valami csudaállatot mutogatnak ... a vénasszonyok tanácsokkal tömik a fülemet. Tamás: Minek bújsz közéjük? Az asszony: Majd itthon döglődöm unalmamban ... amerre járok, mind engem csudál, mind engem sajnál ... még az a nyomorék kis állat, a borbély felesége, akiből tizenegy gyerek szakadt az ura nyakába s vízbe puhított kenyérrel eteti a pulyáit, az is nekifogott engem vigasztalni, engem hallod-e? S te tűröd, hogy feleségedre ujjal mutogassanak ... s miért mindez? ... Hóbortod? Tamás: Csend ... ne szaporítsd a szót ... itthon a helyed s ha helyeden maradsz, beszélhetnének felőled! Az asszony: Beszélhetnének! De ha akár hova nézek, gúnyos vigyorgás üt arcomba ... akármerre vagyok, elfojtott viháncolást hallok hátam mögött... jaj