Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

Még élek, habár valószínűleg nevetséges figura vagyok, lesoványodva, lompos, bő ruhában, hosszú tüskés szőrrel belepett arcommal, nagy orrommal, a gallérom tele kihullott hajszálakkal, de még élek, habár a cipőm kissé rongyos s a kabátomról hiányzik is egy vagy két gomb. Hogy megmutassam a doktornak, hogy mennyire közönyös nekem az ittléte, hangosan ásítottam. De nem vették észre. Estefelé hirtelen felálltam (s anélk): - Jó estét kívánok- s anélkül, hogy kezet adtam volna, gyorsan kimentem. Az előszobában kissé lassan (húztam) vettem fel a kabátomat. Rövid időre elhallgattak odabenn, de mikor kiléptem a folyosóra, már kihallatszott a doktor hirtelen, (durva) hangos nevetése. Ezt a nevetést már ismerem. Ez tegnap történt. Ma reggel a szálloda portása állított be hozzám egy levéllel. „Kedves Endrei úr! Tegnap egy kis ízelítőt adtam, remélem rosszul esett. Különben igaz örömömre szolgál, hogy elsőnek közölhetem magával azt a részemre igen kellemes hírt, mely szerint Ön átvette a városunkban megjelenő Hírmondó napilap szerkesztését. Mellékelem a szerkesztése alatt megjelent első számot. Igaz híve Dr. Kovács." Oh! A gazember, a gazember. A nyomorult! Mindenre el voltam készülve, de erre nem számítottam. De érzem és tudom, hogy ebbe is bele fogok törődni. Életem útját áttekinteni már nem tudom, agyamban csak egy szó hangzik: „Lia." Vele lenni, akkor is, ha már nem szeret, amíg lehet, amíg valahogy kibírom! Hogy azután mi lesz, azt nem tudom, az mindegy! Most minden mindegy nekem! És nem is igaz, hogy elfogott a keserűség! A munkám! Oh, hiszen már eszembe se jut. És bár igaz, hogy valaha - de milyen messze esik tőlem - sokat dolgoztam, visszavonultan éltem, féltékenyen vigyáztam, hogy senki meg ne lásson, őrizgettem munkám szűziességét, féltettem magam mindenkitől, minden véleménytől, hogy a forgatagba bele ne vonjanak, magamtól mindenkit elriasztottam, idegenül éltem idegenek között, soha jó barátom nem volt... hogy akkor, mikor kész vagyok!... Istenem!... az emberek elé léphessek becsületesen és tisztán: ezt végeztem, munkám eredménye ez és ez, most ítéljetek. S az apotheozis! Endrei Tibor bemutatkozik: a Hírmondó szerkesztője vagyok, tartom szerencsémnek uraságod hirdetéseit lapomban közzétehetni. Oh! becsületes lap ez! Miről is szól a vezércikkem? Hogy én, Endrei Tibor a mai napon átvettem a Hírmondó szerkesztését. Új éra köszönt be, új korszak kezdődik, gyorsul a vérkeringés. Tisztító szélroham kívánunk lenni, becsületes