Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

oly hangosan, hogy szomszédja egész éjjel nem tudott aludni, s ma (már) korán reggel a második emeletre költözött. - Bár már egy forint borravalót adott - beszélte izgatottan az öreg -, meg kell önnek mondanom, hogy nem tetszik nekem ez az ember. Valami itt nincs rendjén. Hallott már olyat, hogy valaki idegen létére éjjeli egy órakor beállítson egy ismeretlen szomszédjához, félig levetkőzve. Ez egy derék, tisztességes fiatalember, három év óta jár a szállodába, ő mesélte, hogy bár sokat utazott és sokat látott már, ilyet még nem evett. Mikor már nagy volt a lárma, megkopogtatta a falat és csendet kért. Egy pillanat múlva nyílik az ajtó, szállodánkban tudniillik éjjel sem szükséges bezárkózni, és belép ingujjban ez a doktor, vagy minek nevezi magát. Nem is hiszem, hogy ily tisztességes foglalkozása lenne. - Dr. Kovács vagyok, legyen szabad Önt szerény körünkbe meghívni. Csendesen mulatgatunk, szép nők is vannak nálam, ön meg még fiatal ember, minek alszik ilyen sokat? Élje a világát fiatalember, szeressen sokat, (mert lekésik), egyék, igyék, mert lekésik az életről. Ilyeneket beszélt, részeg marhaságokat, nem csoda tehát, hogy a fiatal ember udvariasan felkérte, hogy távozzék, mert ő éjjel aludni szokott. S csakis olyan szemtelen ember, mint ez a doktor, vagy micsoda, teheti azt, amit ez megtett, szétterpesztett lábakkal odaállt az ágy alé és nevetett, hogy rengett belé egész teste és a szakálla ide-oda rezgett. Egész dühös volt az öreg, ahogy ezeket elmondta. Pedig egy forint borravalót kapott. Még az előcsarnokban álltam, (a)mikor a doktor már jött le a lépcsőn. (Kellemetlen volt,) Rosszul esett, hogy meglátott, még azt hiheti, hogy őt kémlelem. Gyorsan bementem az étterembe és egy asztalhoz ültem. Nemsokára bejött ő is és anélkül, hogy engedelmet kért volna, mellém ült. - Hogy van, fiatal ember, hogy van? Örülök, hogy ilyen gyakran találkozunk. Nem tudom, mit (akart ezzel) értett ez alatt. Sohasem voltam tolakodó és most is ő volt az, aki az asztalomhoz ült. Ezt meg is mondtam neki és magyarázatot vártam. De nem felelt. Úgy látszik erőszakos ember. Reggelire annyit evett, mint más ebédre. Alig beszélgettünk. Megint feltűnt nekem, hogy milyen (nag) erős, fehér fogai vannak. Elővett egy újságot és elkezdett olvasni, mintha ott se volnék. Hihetetlen, hogy némely ember milyen tapintatlan. De türtőztettem magamat, nem akartam vele veszekedni. Az étterem lassankint megtelt. Az ablako(ko)n keresztül villogó fehéren besütött a nap, legyek zümmögtek a fejem körül. Ételek meleg párája töltötte be a levegőt.