Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

Most jut eszembe, holnap el kell utaznom. Miért is kell elutaznom? Igen, már tudom, egy barátomnak kell valami szívességet tennem. Melyik barátomnak? Barátomnak? Holnap elmegyek a Tamásihoz, és megmondom neki, ha mégegyszer megszólít az utcán, (a szájára vágok. De úgy a szájára vágok, hogy vért köp tőle. A pisz kes) lelövöm. Szó nélkül lelövöm. Tényleg nem értem, miért nem jön? Már itt lehetne pedig! Istenem! hátha még nem kapta meg a levelet. Hisz az is lehetséges, könnyen lehetséges. A posta néha nagyon rossz és pontatlan. Biztos, hogy nem kapta meg a levelet. Vagy talán beteg! Nem jöhet, ágyban fekszik. Istenem, Istenem! Ha valami baja (volna) van! A zsebkendője! Milyen vékony. És ha az arcomra borítom, még valami vékony illatot érzek. Milyen könnyen szakad. Két darab. Megint két darab. Megint kettő. Most már összesen négy van. Most mindegyiket megint ketté, egy... kettő... három, nyolc van már. Hogy libegnek a szélben... most, most felrepülnek mind. Először lassan himbálództak, aztán megijedtek és hirtelen el... Most már nincs egy darab se. Azt hiszem, már hajnalodik. Miért nem jött el, mikor olyan tiszta, friss a levegő. A tenger már nyugodt, a vihar elült. Persze, persze, hogy ez előbb nem jutott eszembe. Azért nem jött (el), mert vihar volt az éjjel. Természetes. Már hogy megijedtem. Majdnem bosszankodtam, hogy nem jött (el). Mennyi oktalan ijedelemtől menthetné meg magát az ember, ha nyugodtan gondolkodna. Most már egész nyugodt vagyok. A szívverésem az előbb oly nyugtalan volt. Lia nélkül is nagyon szép volt az éjjel. Nem is bánom, ha holnap se jön el. Mindenesetre itt fogok aludni, a parton, mert az igen egészséges. Holnap inni fogok. Azaz ma! Ha most tegnap volna, akkor holnap. Milyen jó lenne, ha most tegnap volna. Ég a szemem. Milyen furcsa! Sírni tudnék! Miért? nincs rá okom. Semmi okom.