Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

Végtelen zavarba jött. Fülig elvörösödött és valamit dadogott. A homlokán kigyöngyözött az izzadtság. - Máskor (óvakodni) tartózkodni í'og attól, hogy valakit azonnal gyanúba fogjon, remélem - mondtam neki és odanyújtottam a kezemet. - Különben Endrei Tibornak hívnak, és a Rezeda (utca) u. 4. sz. alatt lakom. Szívesen fogom venni, ha egyszer meglátogat. Alászolgája. Visszamentem a szökőkúthoz. Már esteledett és ha lassan nekiindulok, hát épp idejében érek a dombhoz. * * * Egy órával előbb értem a dombhoz s ha csak egy órát késik is Lia, akkor is sok időm van még. De miért késne? Ha késik, akkor el se jön. Dehogy nem jön! Ha valami dolga akadt, vagy, ami ugye könnyen lehetséges, vendégei vannak, - mert hiszen tegnapelőtt még nem tudta, hogy hívni fogom, akkor könnyen késhetik. De biztos, hogy valami kifogással korábban fogja a vendégeit hazaküldeni és el fog jönni. Tulajdonképpen nem értem, hogy miért hiszem, hogy el fog késni? Hogy miért vagyok (erre) rá elkészülve, holott semmi okom sincs rá, mert hiszen a levelet igen ügyesen írtam meg. Nem gyengeség jele ez? Mindig a legrosszabbat várom, mintha már semmi hatalmam sem volna Liával (felett) szemben. Miért? Igaz ez? Mintha félnék tőle? Oh! butaság! Amióta a levelet elküldtem, tökéletesen boldog vagyok, már nem érzem magamat egyedül. Hiszek magamban és Liában. Csak egy dolog van, egy valami, ami... ami bánt. Ha rágondolok, nem tudok lélegzetet venni, a torkom összeszorul, a szívem meg mintha megőrülne. Ha az íróasztalomra gondolok...Istenem! Nem, nem, nem, erősnek kell lennem. Megígértem Liának! Kuss! (Már miért késne el.) Már miért késne el? Hisz még egy teljes óra van hátra. Nem nézem meg többet az órámat. Teljesen felesleges dolog. Ha jön, itt lesz és az a fontos, hogy jöjjön, hogy mikor, az mindegy. Kik lehetnek a vendégei? Nem ismerem Lia környezetét. Tudom, hogy szülei már meghaltak, (Az apai részéről való) nagyanyjával él együtt. Egy cselédjük van. A szüleit alig tudom elképzelni. Az anyja magas lehetett, igen magas, úgy képzelem mint egy hullámzó vonal, szürke szemű, apró, gyors kezű, a szőke haja mindig kócos. Negyven éves korában halt meg, akkor is olyan lányos lehetett