Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

itt tükör nélkül, az is az ő hibája s az nem mentség, hogy én nem kértem. (tükröt). Egy hálószobának elengedhetetlen tartozéka egy tükör és most azonnal hozzon egyet. (E) Annyira megijedt, hogy egy órán belül kerített egyet. Egy kicsit ugyan el volt repedve, de különben szép nagy állótükör volt. A szoba egyik sarka úgyis üres volt, odaállítottuk. Tudniillik azért volt tükörre szükségem, mert valaki azt mondta rólam, hogy esetlen vagyok. Egész jelentéktelen perszóna volt az, aki mondta, semmi fontosságot nem tulajdonítottam az ügynek, az illető egyáltalában nem is érdekel. Sokkal, de sokkal fontosabb okból volt a tükörre tulajdonképpen szükségem. Pontosan nem is tudom kifejezni (me a) gondolatmenetemet, ha az okokat így egyszerűen leírom, nevetségesnek tűnik az egész. Pedig egyáltalában nem nevetséges, hanem ellenkezőleg, igen célszerű, (és) logikus és okos (az egész). Tudniillik azt akartam magamról megállapítani, hogy... hogy is mondjam, ...hogy Lia szeret-e? A következőképpen akartam ezt a kérdést megoldani: szembe állok vagy ülök a tükörrel, elképzelem magamról, hogy lány vagyok és hogy tetszik-e nekem a tükörben mutatkozó (férfi) ember? Nehezebb volt, mint a hogy gondoltam. Ha őszinte vagyok, be kell vallanom, hogy nem tetszettem magamnak. Egyáltalában nem. A karjaim túlhosszúak, (majdnem térdig érnek,) ha egyenesen állok majdnem térdig érnek, a kezeim nagyok és vörösek. Nagyon sovány vagyok, a (lábam) combjaim is túlhosszúak. Elhatároztam, hogy megnövesztem a hajamat. Emlékszem rá gyerekkoromból akkor is mindig egyedül voltam, - hogy azt mondták rám, hogy szép, selymes hajam van. Most, hogy a fejem kopaszra (van nyírva) nyírt, az orrom dupla nagynak tűnik, a szájam pedig olyan, mintha állandóan vigyorognék. A füleim elállnak. Eh! butaság az egész! Azért Lia szeret. A nőknek egész más ízlésük van és nemcsak a test a fontos. Az egész okoskodás nem ér semmit. Butaság volt. Hogyis tudnám magamról elképzelni, hogy lány vagyok. Még utóbb kisütöm, hogy annak az értelmetlen perszónának igaza van. Elmentem a városba kószálni. Még sok időm volt estig. Furcsa, hogy most az utóbbi időben úgy szeretek a városba sétálni. Azelőtt mindig egyenesen a tengerhez mentem. Ha a zúgását hallottam, már boldog voltam. Most nem. Szinte félek tőle. Pedig sok boldog órámat töltöttem a parton, igaz, hogy egy pár kellemetlent is. Ha most a tengert látom, mindig félek, hogy valami, amire várok, nem fog bekövetkezni. Vagy tán azért szeretek a városban maradni, mert titokban remélem, hogy találkozom Liával. Oh! Hisz Liât láthatom, amikor akarom. Csak hívnom kell, mindjárt jön. Ma este is biztosan el fog jönni. Egész biztosan.