Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

A Lia képzelt színhelye az Északi tenger Norderney szigete, ahol 1901 és 1904 között az író bal bokájának csonttuberkulózisát gyógyították. Ld. a „Liebe Mamuskám!" c. levelezéskötet 1-6. egységeit. K isse (kövér) sovány vagyok, - gondoltam és felemeltem a fejemet a vánkosról, vizsgálgatva a combjaimat. - Kissé (kövér) sovány, de (azért) azért erős, úgye? - szóltam oda a már legalább negyven éves szakácsnén(kn)ak, aki (már) gyerekkorom óta ismert és kíváncsian figyeltem az arcát, amikor kissé reszkető kezekkel végigtapogatta és simogatta a lábaimat. Egy kicsit hagytam, s mikor, - számítva erre, hirtelen kitágulni láttam a szemét, gyorsan kiugrottam az ágyból és mély has hangon, (bólog) lassan bólogatva a fejemet, (mondtam) odaszóltam neki: - De Anna! - úgy, hogy az öreg nő arcba szökellő vérrel némán kisomfordált a szobából. Megelégedve ittam ki a kávémat és hosszas és erős mosakodás után kimentem az utcára. N

(Ekkor már majd egy éve volt, kikerültem a gimnáziumból, a tó melletti gimnáziumba jártam, a jezsuiták iskolájába, mert épp atheista voltam és (ebben a fanati kusan) ezek a fanatikusan elmondott és - bizton hiszem - átérzett tanítások érdekeltek a szenvedélyüknél fogva és, mert minden gondolatuk és fordulatuk és szavuk, új ellentmondó gondolatokat váltott ki belőlem és így szilárdnak és biztosnak épült ki bennem a minden oldalról érvekkel megalapozott meggyőződés. Két évig (voltam) járíarn ugyanis az állami iskolába, de mert ott felületes, tisztán az érzelmekből születeti gondolataim hasonlóan voltak a sörivó és jórészt nagyhasú tanáraim véleményevei, (amit) melyet tanítás közben lanyhán és lustán, meggyőződés nélkül mondtalN± nem bánva és nem támadva az ellenkező {vé) nézeteket, meguntam őket és átléptem a jezsuitákhoz. Ezek nagy megelégedéssel fogadtak, mert (a) tanítványaikNizáma mindinkább leapadt és már a (parasztok is) nép is, az iparosok, a gyári muhMsok nem kis része, sőt a gazdagabb parasztok is az államiba adogatták a legidősbbb fiúkat. Mindvégig első tanuló maradtam. SzenvedélyesebbSstenhívő nem volt az iskolában. Ha egy „államival" találkoztam az utcán, kiköplern. és félrefordítottam a fejemet. Nem ritkán véres verekedés volt egy általam alakított „jezsuita" csoport és az „államiak" közt. Egyszer úgy vittek haza, a fekete ruhámon, mert állandóan talpig feketében jártam, egy nagy vérfolt. Tudniillik (dühöfuverekedés dühében kinyitottam a késemet, amire hozzámugrott egy (nagy) öles, vörösképű parasztfiú és ordítva hátrarándítva a kezemet, saját testembe szúródott a kés. Azóta csak a vérfoltos ruhában jártam, sötét tekintettel és halvány arccal ésa-