Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)
Schwarz úr öngyilkossági kísérlete
gával tudom, hogy nem fogom megnyoni a ravaszt. Túl gyáva vagyok. Mialatt a pisztoly a homlokomon van még a legkisebb, legunalmasabb detailok is az eszembe jutnak, még azon is jár a fejem, hogy megmondjam-e a feleségemnek, ha hazajön, hogy volt a lóversenyen? Olyannyira nyugodt vagyok. Hát kőből vagy!? Hol vannak a te szép érzékeny művészidegeid, amelyekre az imént olyan büszke voltál, ha még a legbrutálisabb impresszióra sem reagálsz. Csak egy, érted? - egy nyomás és véged van. Hát nem tudsz izgatott lenni, nincsenek neked idegeid, nem érzed te szamár, hogy hogy belefúródik a cső a húsodba? Ne légy olyan elbizakodott! Hátha megteszem! Nézd már jobban nehezedik az ujjam a ravaszra, hát nem hiszed el, hát igazán nem hiszed el? Nézd: a ravasz már félig le van csattantva, egy kis mozdulat, egy légy száll az ujjadra, egy ideges rebbenés és véged van. Nem? Hát azért is megmutatom, hogy nem vagyok gyáva zsidó, hogy van bennem lélek és erő! Fordítsd lassan a fejedet, ha a feleséged képét az asztalon megpillantod, lövök. így, lassan balra. Most mindjár meglátom! Mi az, vissza akarok fordulni? Hát mégis félek! Akkor igen! Le. Másnap már a Herééiben operálták Schwarz Károlyt. A golyó könnyű sebet ejtett a karján. Amikor a ravaszt lenyomta, a pisztoly kiesett a kezéből és a golyó a bal karjába fúródott.