E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. „Nagy asszonyi dokumentum” (Budapest, 2006)

Az utolsó huszonöt év

világosnak, levegősnek és főleg egyszerűnek tartotta.49 A háború alatt bujkálnia kellett, a Népszínház utcában lakott, hamis papírjai voltak, de egy nyilas razzia során mégis fogházba vitték, ahonnan csodával határos módon tudott csak megszökni. Az igazi tragédia Zalai Béla lányának, Ágnesnek elvesztése volt. A háború után rendkívül legyengült, cukorbeteg lett, látása nagyon megromlott. Levelezése sajnos nem maradt fenn, de az 1950-es évek elejéről származó, általam ismert híradások többnyire nehéz helyzetéről szóló beszámolók, illetve köszönetnyilvánítások.50 1 961. április 5-én halt meg szegényen, elfeledve.

Hagyatéka egy részének közgyűjteménybe juttatásáról még maga gondoskodott, pl. a Rippl- Rónaival kapcsolatos fényképeit ő helyezte a Nemzeti Galériába. Halála után több részletben érkeztek képei a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe rokonai, Kós Árpád és Kós Géza közvetítésével. A Magyar Fotográfiai Múzeum, ahol munkásságának legnagyobb része található, legutóbb 2004-ben kapott ajándékba Mátéval kapcsolatos felvételeket. Az utóbbi időben külföldi magángyűjteményekben is felbukkantak képei.5' Értékelés helyett álljon itt barátjának, Kozma Lajosnak önvallomása, amelyet Máté saját szavai híján, rá is érvényesnek vallunk:

„Az érvényesülésért nem verekedtem soha. [...] Igyekeztem derekasan megfelelni a feladatnak, mert mindig feladatnak éreztem és gyönyörű erőpróbának ezt a tusát, a vízió és az anyag, a régi megkötöttség és az új lehetőség, a szokás és a felszabadulás küzdelmét...."52