E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. „Nagy asszonyi dokumentum” (Budapest, 2006)
Csendéletek, reklámfelvételek és városképek
Csendéleteinek képi világa, szerkesztésmódja közel áll a művész szappant, kölnit, kétszersültet, édességet stb. a fotó eszközeivel ajánló reklámfelvételeihez. Az 1920-as évek közepétől terjedt el fokozatosan a kereskedelmi árucikkek fotóval való népszerűsítése: áruházi katalógusok, címkék, képeslapok közölték egy-egy áru fényképhirdetését. Az ezen a fokon túllépő művészfotográfusok szívesen alkalmazták a meghökkentés, a különös szituációk teremtése, a figyelemfelkeltés eszközeit egy-egy tárgy reklámozásához. Diagonális szerkesztés, síkszerűség, montázselemek használata, a fekete-fehér erőteljes kontrasztja jellemzi Máté általunk ismert ilyen jellegű munkáit. A Koestlin kétszersült reklámfotójának elkészítésére feltehetően többen pályáztak, Haár Ferenc 1936-ban dicséretben részesült modern szerkesztésű hasonló tárgyú reklámfotóiért.25 Máté azonos időpontban készítette saját variációit, hagyatékában az itt közölt változat maradt fenn. A városképek, tájképek megjelenése Máté Olga fényképészi tevékenységének második szakaszára, azaz az 1920 utánira helyezhető. A szorosan vett, munkát adó műtermi fényképezés mellett megjelenő külső felvételek készítését segíthette a könnyebben kezelhető, kisebb, hordozható gép, a Rolleiflex, Leica elterjedése, majd az erősebb fényerejű, éles rajzó objektívek megjelenése is. E munkáira, mint ahogy az egész magyar fotóművészet 20. század első felében keletkezett képeire jellemző, hogy a festői stílus és a modernnek tekinthető tiszta fotográfia stíluselemei keverednek, váltakoznak. Mi az új látásmód? S mikortól datálható? Vajon korábban nem volt-e Máté már úttörője a portré területén a később divatossá váló sallangmentes, a valóság adott szeletére koncentráló, tisztán fotografikus eszközöket használó stílusnak? Mint ahogy azt az elmúlt évtizedek kutatása felvetette,26 Edgar Degas, Manet, Seurat, Chirico művészetükbe, a tradicionális látás szerkezetét felforgatva, a pillanatszerűségre hagyatkozva, perspektíva-ellentmondásokat, kevert, irracionális térrendszereket emeltek be. A kubisták vagy Paul Strand amerikai fotós az 1910-es években a „dolgokat már nem abban a formájukban ábrázolják, ahogy ismertük őket, hanem ahogy
