E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. „Nagy asszonyi dokumentum” (Budapest, 2006)

Portréábrázolások

fejezni a szerző. Hogy rajta van az egyénisége, hogy a művészi fényképre rá van fotografálva annak szerzője is."15

Máté Olga fotóművészi tevékenysége két korszakra bontható: a 19. század végétől az első világháború végéig tartó, elsősorban műteremhez kötött portréistáéra, és az 1920-tól 1935-ig tartó, a stílusváltozásokra érzékenyen odafigyelő, a műfajok sokoldalúságát szem előtt tartó művészfotográfuséra. Magyarországra néhány évvel később érkezett az az amatőrök által elindított, s a fényképezés formanyelvét felszabadító mozgalom, amelyet a Londonban Linked Ring Brotherhood által fémjelzett, 1892-ben alakult klub irányított, s amely továbbadva a stafétabotot a következő évben Bécsben alakult Camera Clubbal, majd a párizsi (1894) és a New Yorkban létrejött (1902) hasonló törekvésű klubokkal, társaságokkal vette fel a kapcsolatot. Az 1903-ban Alfred Stieglitz által alapított Camera Work az egész mozgalmat leginkább befolyásoló folyóirattá nőtte ki magát, amelyben megtiszteltetés volt jelen lenni, szerepelni. A nemzetközi tapasztalat és kapcsolatcsere még talán soha nem volt ilyen élénk, mint ezekben az években. Folyóiratok jöttek létre, közölték más országokban dolgozó mesterek képeit, észrevételeit, nemzetközi kiállításokon egy-egy ország több tucat művel reprezentálta művészetét. Utazások, levelezések, meghívások tarkították az amúgy is mozgalmas képet. Míg a művészi fotográfia megszületése korszakának eleje, amely jórészt egybeesik a piktorializmusnak is nevezett irányzat elterjedésével, nagyjából körülírható, a vége kevésbé, mert az több országban időben elhúzódó, több évtizedes pályát futott be.

A modern portréábrázolás első jelentős képviselői nem Angliából, hanem Németországból kerültek ki, a már többször említett Rudolf Dührkoop, Nicola Perscheid, Hugo Erfurth személyében. „Az új arcképek [...] nem a műterem sztereotip világítására, sem az igényteljes merev pózokra, a gondosan rendbe szedett ujjakra, a simított arc- és kabátráncokra, az esetleges unott mosolyra, a háttér görög templomára vagy rokokó szalonjára utaznak, hanem egyoldalú, olykor némileg ellentétdús, de aztán annál hatékonyabb világításra. Határozatlan körvonalak a háttérben, intim, az ábrázolt személy életszokásainak megfelelő