Zsille Gábor - Szondi György (szerk.): Bella István - Hang-kép-írás 3. (Budapest, 2008)
II. Férfikor - Vázlat - magamról
Vázlat - magamról Anyakönyvem szerint 1940-ben születtem Székesfehérváron. Igazi szülőföldem azonban Sárkeresztúr, ez a hétszáz éve é- lő színtiszta jobbágytelepülés, Illyés hazájának északi csücskében, ahol felnevelkedtem. Az itteni tájak, arcok ivódtak idegeimbe, a becsapódó ólajtók keserűsége, a kutak, egy messzement óriás földbe ásott kulacsai, az égaljú házak: ők éltetnek engem. Igaz, idegenek voltunk, ideszakadt tanítócsalád, de a háborúban megváltottuk a honfoglaláshoz szükséges jogot és földet; húgom itt halt meg tífuszban, s itt fekszik - mert így találtam ki valamikor -, sír nélkül, apám is, aki eltűnt a hadifogságban. A háború után anyám napszámos lett, markot szedett, répát egyelt, gépen dolgozott. Én kilencéves koromban, mert nekem volt a legszebb hangom és legfoltosabb nadrágom a faluban, kántor lettem. Ez, hogy én temettem, eskettem, hogy öreg, ötvenhatvan éves embereket tanítottam énekelni, meg az, hogy ettől kezdve félig-meddig magam ruháztam, etettem magamat, felnőtté, koraéretté tett. S itt véget is érhetne életrajzom, hiszen ami ezután történt, hogy „egyetemi polgár” lettem, hogy „költő” vagyok, csak reprodukció, másolat. Ennél többet nem tudok élni, itt kezdődtem és itt értem véget. Talán ezért van az, hogy most, huszonnégy évesen egyre eszelősebben vágyom valami félig állati, félig gyermeki öntudatlan létre, s néha úgy érzem, hányódó, önmagamba száműzött vagyok, és félek, mert olyan boldogságot vágyók, amit csak a zene, a nagy vizek, s az anyaméh szeretete adhat. 43
