Zsille Gábor - Szondi György (szerk.): Bella István - Hang-kép-írás 3. (Budapest, 2008)
I. Ifjúság - Drága Édesanyám, Drága Nagymama!
Drága Édesanyám, Drága Nagymama! Nem tudom elmondani, mennyire vártam ezt a levelet, és mennyire elkeserített. Már nagyon régen akartam írni, de valahogy nem bírtam leülni megfogalmazni (mindazt), ami állandóan bennem van, bennem ka varog. Itt akarom elmondani, hogy ne higgyétek el, hogy én menekülök, vagy hogy elhagylak benneteket. Állandóan veletek vagyok, rengeteget gondolkozom, problémázom, de pillanatnyilag olyan keveset tudok segíte ni, hogy az kevesebb a semminél. Csak ezt az egy évet bírjátok ki vala hogy, aztán megjelenik majd könyvem, és abból veszek lakást, televízió val, mindennel. De most nem tudok segíteni, haza se tudok menni, mert csak egy könnyű nyári cipőm van, s ezt mégsem adhatom tudtára a falu nak. De a következő héten, huszonhatodikán vagy huszonhetedikén haza megyek, hiszen olyan régen akarok már hazamenni, s valamit megpróbálok csinálni. Olyan esett a mi sorsunk, édesanya, de olyan esett. De bízzál bennem, egy év, két év, és minden megváltozik. Novembertől nekem is jobb lesz. Az írószövetségtől kapok 500-600 forintot havonta. Kezdenek egyre inkább megjelenni a verseim. Karácsonyra tudok magamnak venni egy ruhát, meg cipőt. Cipőt talán már a következő héten veszek. Csak ezt a kis időt várjad ki, Édesanyám, és segítek, segíteni fogok. Ami a Kádár elvtársat illeti, inkább írok egy verset arról, hogy nincs lakásunk, és ez inkább hatá sosabb, mert száz meg száz embernek mondom el, s az illetékesek is jobban felfigyelnek. Ne feledd el, Édesanya, hogy a vers: fegyver. Sokat tanulok, sokat dolgozom, egyre erősebb hittel és szenvedéllyel, mert hivatott vagyok arra, hogy mindenki helyett beszéljek, mindenkiért, értetek is. Ölel és csókol mindkettőtöket Pista 37
