Zsille Gábor - Szondi György (szerk.): Bella István - Hang-kép-írás 3. (Budapest, 2008)
III. Az utolsó évek - A világ bemutatása: a Rét
Dr. Navracsics Tibor a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának vezetője Tisztelt Bella István! Újkori demokráciánk a nemzet felemelkedéséről, az ország polgárainak jólétéről folytatott vita. Úgy tűnik, ebben a vitában egyre inkább elbeszélünk egymás mellett és egyre kevésbé értjük meg egymást. Alapvető fogalmaink tisztázása nélkül azonban a demokratikus átmenet céljai könnyen elveszhetnek. Ezért a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt együttgondolkodásra hívja Önt. 2007 januárjától négy témában vitát kezdeményezünk, és az eredményeket egy vitairatban összegezzük majd. Elsőként az igazságosság kérdéskörét szeretnénk körüljárni. A vita kezdeményezésével célunk az, hogy minél több véleményt és álláspontot jelenítsünk meg, a társadalom legkülönbözőbb csoportjai mondják el, hogy számukra mit jelent az igazságosság. Ebben a diskurzusban kíváncsiak vagyunk az Ön véleményére is, amelyet szeretnénk a www.jovonk.hu honlapon szerkesztett formában is közzétenni. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a KDNP ezúton tisztelettel felkéri Önt, hogy az alább felsorolt kérdések figyelembevételével ossza meg velünk gondolatait az igazságosság fogalmáról. Kérjük, hogy véleményét elektronikus formában juttassa el hozzánk a jovonk@jovonk.hu címre december 31-ig. Ön szerint mi az igazságosság? Ön szerint mely területekről szükséges szót ejteni az igazságosság fogalma kapcsán? Ön szerint melyek az igazságtalanság legfőbb forrásai a mai Magyarországon? Ön szerint mi a kormányzat felelőssége az igazságos társadalom létrejöttében? Budapest, 2006. december 18. Áldott, békés karácsonyt és boldog új évet kíván Soltész Miklós Dr. Navracsics Tibor a Népjóléti Kabinet vezetője frakcióvezető A Népjóléti Kabinet levele a már nyolc hónapja halott költőnek... 155