Kerényi Ferenc - Kováts Imre (szerk.): „Tanuljátok meg, mi a költő…” (Gyula, 2001)
Bevezető
eWj » A költő születési körülményei sokáig vita tárgyát képezték. Érthetően, hiszen a kis-kőrösi evangélikus anyakönyv (mint minden egyházi matrikula a polgári anyakönyvezés bevezetése, 1895 előtt) csak a keresztelés dátumát rögzítette: 1823. január 1. Petrovics István mészárszékbérlő és Hruz Mária fia ennél születhetett akár egy-két nappal korábban is, így futotta volna az időből a havas télidőben a keresztszülők értesítésére, megérkezésére. Tudjuk azt is, hogy az apa 1822. december 30-án, 1823. január 1-jén és 2-án Kiskőrösön tartózkodott, és bérlete ügyeivel foglalkozott. Gyakorlatilag már 1857-ben eldőlt a szülőhely kérdése: Petrovicsék 1821 novembere óta laktak Kiskőrösön, és a mészárszékkel egybeépült lakást éppen azért váltották fel nagyobbra (a ma múzeumként látogatható ún. Makovinyi-házra), hogy a várandós feleségnek és az asszony ekkor még velük lévő húgának helyet, valamelyes kényelmet biztosítsanak. A kiskőrösi szülőház 1780 körült épült zsellérház — a költő tehát nem túlzott. De igazat szólt akkor is, amikor gyermekkorára így emlékezett: „Hej, régibb idői boldogok valának! Háza, kertje, földje, pénze, minden volt, Alig tudta számát ökrének, lovának.” (A jó, öreg kocsmáros, 1845) Petrovics István ugyanis feltörekvő és sikeres vállalkozó volt, hiszen családja — még a XVIII, században — éppen a gyarapodás reményével érkezett a kenyeret adni nem tudó Felvidékről az Alföldre, ahogyan ezt (nemzedékkel később) a Túróéból jött Hruzok is tették. Önállósodva, megházasodva - 1818-ban, Aszódon vette feleségül a vele egy évben, 1791-ben született Hruz Máriát - Szabad- szálláson mészárszéket, kocsmát, boltot és földet; Fülöpszálláson mészárszéket és kocsmát; Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán és a Fejér megyei Ercsiben mészárszéket bérelt. A szülőhely tehát a felemelkedési folyamat korai és még szerény állomása. A csúcsot pedig 1828 jelentette, amikor szabadszállási földvásárlása révén, Petrovics redemptusi jogokat szerzett, azaz csatlakozott a magukat a földesúri függés alól már a XVIII, században megváltott, szabad kiskunok növekvő táborához. (3-4. kép) A család után fennmaradt tárgyi emlékek zöme — értelemszerűen — az alföldi Petőfi- emlékhelyek (Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Szalkszentmárton) múzeumaiban látható. A Petrovics família hétköznapjait kiállításunkban két ón gyertyatartójuk, a mészáros bárd- ja és „István öcsém” tamburája, amelyet a Hruzoktól örökölt, idézi fel. A család 1824-ben költözött át Kiskőrösről Kiskunfélegyházára, miután Petrovics ott vette bérbe a város mészárszékeit. A kis Sándor mindössze 22 hónapos volt ekkor. így lehetséges, hogy amíg iskolai és katonai okmányaiban — a kecskeméti elemi iskoláit leszámítva - mindenütt Kiskőrös szerepel szülőhely gyanánt (egy ízben Pápán, 1842-ben sajátkezűleg bejegyezve), addig felnőttként mindig félegyházi születésűnek és szabad kiskun származéknak vallotta magát. „Most először vagyok itten, Húsz év óta, hol születtem, (...) Itt az alföld, a lapályos, Közepében áll a város, All merengő nyugalmában, Messze földön egymagában.” (Szülőföldemen, első változat, 1848) A költő magatartása érthető: valamennyi gyermekkori emléke, meghatározó tájélménye ide kötötte. (5. kép) Az évszázados vita
