Benedek Anna: „…mit tesz a fény…” Nádas Péter fotográfiái, 1959-2003 (Budapest, 2012)
Bazsányi Sándor: „...mit tesz a fény..."
- miként Joachim Sartorius írja az egyik fényképalbum előszavában - nem szorulnak rá a prózára. Mint ahogyan a próza sem szorul rá a képekre. Az értekező Nádas egyik gyakori fordulatával: jól elvannak egymás mellett. A prózai alkotások megdöbbentő vizualitása is, és a képsorozatok visszafogott epikuma is - a végtelenben egyszer majd úgyis találkozó párhuzamos történetekként. Itt és most azonban, a kiállítás véges idejében és terében csakis a fotók történetét, a fotográfusi pálya történetét követhetjük nyomon. Nádas Péter fotói nagyjából három rendbe sorolhatók: a Valamennyi fény, A fa és a Vílágló részletek című ciklusokba. A három egység minden egyes darabját meghatározza az a „semleges figyelem”, amelyre maga Nádas hívja fel a figyelmet a Világló részletek című, az Egy agg fényképész búcsúja az analóg fotográfiától alcímet viselő 2010-es esszéjében: „Ha a figyelem semleges, ha éppen semmit nem akarunk, még csak nézni sem, akkor önkéntelenül, ösztönösen követjük a fény és az árnyék útjait." A jelen kiállítás hét témakörbe rendezve követi végig „a fény és az árnyék útjait” - a hatvanas évek elején készített képes tudósítások felvételeitől az ezredforduló tájékán keletkezett minimalista alkotásokig. Nézzük először a hatvanas évek legelejétől a kilencvenes évek közepéig készült Valamennyi fény ciklusát valamiféle többletfénybe állító meglátás útját: „Meglehet, nem tudjuk, hogy a háromdimenziós világ hány dimenziós világból van látványként kiszakítva, de azt azért tudjuk, hogy valaminek a látszatában élünk, még ha egy életen át nem is tudunk e látszat mögé bepillantani, mert nincs mivel." így aztán „valaminek” a látszatában élni mégiscsak azt jelenti, hogy nagyon is közünk van ahhoz a bizonyos - a látszat hiányalakzatában sejlő - „valamihez". Mint ahogyan köze van hozzá a falusi búcsú tömegében önmagába feledkező, ugyanakkor harsányan kifelé nevető fiatal lánynak; a verandagerendának támaszkodó, a felnőttek világán közömbösen keresztülnéző sapkás gyereknek; a házajtó, a tetőtartó oszlop és a földön heverő bot egyenesei, valamint az ajtóban álló felnőttek feszültsége által meghatározott, meztelen alsótestű kisfiúnak; a szőke fejét öreg nevelőanyja ölébe hajtó, miáltal a kettősportrészerű szo- ciofotó letisztult Pietá-alakzatába simuló árvának; a képsík előterében álló két férfi [az egyik cigarettázik, a másik kucsmát visel, mindketten a kábái MTSZ dolgozói lehetnek) közé szorult, mivel a képsík hátterében ülő szemüveges asszonynak (ő is a kábái MTSZ dolgozója)... 24
