E. Csorba Csilla - Sipőcz Mariann: Arany János és a fényképezés. Országh Antal fotográfus /1821-1878/ pályaképe (Budapest, 2019)

Sipőcz Mariann: Országh Antal és a Nemzeti Színház

bátya kunyhója (bem. 1853. május 7.); F. Ponsard, Pénz és becsület (bem. 1853. május 25.); F. Mallefille, Szív és hozomány (bem: 1853. június 8.); Mmé E. Girardin, Lady Tartuffe (bem. 1853. június 22.); E. Pierron, Horace munkái (bem. 1853. július 6.); G. Sand, Arva Feri (bem. 1853. július 15.); E. Serret, A családok (bem. 1853. augusztus 17.). E darabok közül a legnagyobb sikert a Tamás bátya kunyhója aratta, 1880-ig 34 alkalommal került színre.

Az 1853-as esztendőn kívül azután a színház nem mutatott be újdonságot Országú fordításában. Ennek okát a fennmaradt források alapján csak találgatni tudjuk. A fordító eleinte egyéb költségeit (eredeti drámaszöveg könyve, színházjegy, közle17. Országú Antal Cserepár színműve című drámájának címlapja

kedés) is elszámolhatta. Erről egyik kéziratos drámafordításának végén Szigligeti Edéhez írt, 1853 márciusában kelt üzenete árulkodik: „Most »Contes d’ Hoffmann« című gyönyörű színművet fordítom. Mire kész lesz, remélem már bírni fogom Tisztelt Titkár úr szíves válaszát előbbi leveleimre, s akkor azután minden kéznél levő eredeti francia darabjaimmal s költségeim jegyzékével együtt elküldöm.'"1 Egy későbbi, 1853. augusztus 8-án kelt levelében már így panaszkodott Szigligetinek: „... mert itt Párizsban drága az élet, a fordításból pedig kizárólag és egyedül csak úgy élhetnék el, ha az áttett művek, könyvek, látogatások és bizottmányok árát havonként kaphatnám meg mint eleinte."1 Műsorra tűzött fordításai után a színház 8-20 forint honoráriumot fizetett, erről az intézmény precízen vezetett, ámde hiányosan fennmaradt gazdasági és igazgatósági iratai4, valamint Szigligeti Edének Simontsits Jánoshoz, a Nemzeti Színház gazdasági igazgatójához írt egyik levele tájékoztatnak: „Pénz és becsület 5 felvonásos drámáért, Ponsárdtól [sic!], a fordító Országh Antalnak esedezem a szabályszerű 20 pft-ot utalványoztatni, miután a darab már előadatott, s még kifizetve nincs.1 A színház anyagi helyzete ekkor már nem tette lehetővé, hogy a lefordított, de bemutatásra nem került darabokért a fordító előre kapja meg honoráriumát. Erre vonatkozóan a Nemzeti Színház igazgatósági végzéseket tartalmazó könyvében találunk bejegyzést: „A titkár [ti. Szigligeti Ede] előadá miszerint Országh Antalnak az általa megküldött francia darabok eredeti könyveiért, s a színházak látogatása belépti jegyeiért és posta költségek fejében 40frank=16pfr volna utalványozandó, s az általa lefordított és megküldött és a titkár által már megolvasott és előadásra ajánlott három darab fordítási rendes díja. Végzés: A pénztár jelen állapotja nem engedi, hogy fordított darabok fordítási díja előlegezve az előadás előtt fizettessék ki, s így az általa fordított darabokért a díjak az előadás után fognak fizettetni, s előlegezve csak akkor, ha a pénztár kedvezőbb állapotja engedi. A bementi díjak a jövendőben nem fizettetnek, s a francia példányokért csak akkor, ha az igazgatóság által rendeltetnek meg. A jelenleg specifikálisan kért 16 p fr azonban mindjárt utalványoztatni fog."6 Lehetséges tehát, hogy az idővel elmaradt fordítások oka Országh állandó pénztelenségében kereshető, aki egy idő után már nem tudta biztosítani az elkészítésükhöz szük94