E. Csorba Csilla - Sipőcz Mariann: Arany János és a fényképezés. Országh Antal fotográfus /1821-1878/ pályaképe (Budapest, 2019)
E. Csorba Csilla: Az Arany család fényképésze, Országh Antal (1821-1878)
gített ki, mig végre azon ötletre jöttem : egyenesen vulkanizált mézgalapon dolgozni üveg helyett.” 1857-től a porcelán papíralap tűnt számára a legtökéletesebbnek. A Délibábban közzétett hirdetése szerint találmányát (?), amely a porcelán papírkép tökéletes működését segítette elő, Magyar- országon is terjeszteni kívánta: „collodionírozás által vulkanizált gumielasztikumok kiállítása. Ily lapok általam találtattak föl, s készíttetnek és egyedül nálam kaphatók. Nagy mennyiségben elfogadok megrendeléseket.” Egy fél lap ára 1 frank 50 cent volt, az egész lapé 3 frank, 10 tucat vásárlása esetén 25 centimmal olcsóbban lehetett hozzájutni.26 Országh azon festő-fényképészekhez tartozott, akik a fényképészetet megélhetési gondjaik enyhítésére, plusz kereset szerzése érdekében gyakorolták, ugyanakkor azok közé is, akik a fotózástól rajzművészeti törekvéseik tökéletesítését, gyorsítását, precízebbé tételét remélték. Országh talán a grafikai műfajok egyik változatát vélte felfedezni az általa tökélyre vitt porcelán papírképben, amely nem barnás, hanem fényes fekete-fehér színű volt. Nem lehet véletlen, hogy hirdetései, s mások hivatkozásai is mint az acélmetszetnél szebb, élesebb, ugyanakkor gyorsabban készülő változatot emlegetik. Az 1862. évi londoni világkiállításról kis kötetet megjelentető Vahot Imre az „angolok vasszorgalmát és türelmét” dicsérve, elismerően szól a kiállításon látott réz- és acélmetszetek tökéletességéről, de fontosnak tartja megjegyezni: „E finom acélmetszetekkel csupán a tollrajzzal párosított photographia versenyezhet, melynek mestere a mi művész hazánkfia, Országh Antal...”27 Párizsi műterme megnyitásának pontos időpontját nem ismerjük, de 1856-ban már biztosan a 18 rue de 1’Odéon-bóI keltezi leveleit.28 Párizs frekventált helyén lévő műteremébe nagy erőkkel toboroz ismert személyeket. Feltehetően ebben az évben készíthette annak a gróf Széchenyi Bélának29 a portréját, aki édesapja, Széchenyi István Ein Blick című pamfletjének általa lemásolt kéziratát kicsempészte a Habsburg Birodalomból, s Angliában megjelentette. A kollodiumos nedves eljárás terjedése idején, a kíváncsi, felfedező természetű Országh több általa gyakorolt technikai megoldásról számolt be: „De most van még egy más egészen új módja a fényírászat- nak. Azonban a collodiumnak nem barna viaszos 5. A. d’Orszagh: Széchenyi Béla, Paris, 1860 körül vászonra, hanem hófehér porcelán, vagyis visite - kártya papírra vitele. Ez a negative anyaalapnak sötét szobában az ablakon keresztül hagyott egyeden nyílásba illesztésével, s annak ujjonti lefényírása által megy végbe.”30 Szemere Bertalan, aki az első felelős magyar kormány belügyminisztereként 1849-ben előbb Konstantinápolyba, majd Párizsba menekült, az 1860-as évek közepéig Országh Antal közelében élt, naplójában két alkalommal is említést tesz a fényképészről.31 Nem véletíen, hogy tekintélytiszteletből a művészekkel jó kapcsolatot ápoló Szemere Bertalant igyekszik Országh meggyőzni arról, hogy látogasson el hozzá fényképezés céljából: „Próbáját szeretném adni egy általam meglehetős tökélyre vitt vászon fényrajznak, mellyért szíves részvétén kívül a világért sem fogadok el semmit... mindazok, kik ez arcképeket látandják, annak művészi becséért, s a felette jutányos árért fel fognak keresni.”32 Az általa meglehetős tökélyre vitt „vászon fényrajz” feltehetően a vászonfestmény kiváltására szolgáló pannotípia lehetett. A pannotípia rövid ideig (1855-1857 között) népszerű eljárásként hódított, amely a dagerrotípiával ellentétben olcsó (érzékeny!tett fekete viaszos vászonra fényképezték), ugyanakkor egyszeri és megismételhetetlen képet adott. Egyedi műtárgyjellegénél fogva 57
