Pasqualetti Zsófia (szerk.): Tücsökzene. Rajzok egy élet tájairól, 1945-1957 (Budapest, 2000)

Tücsökzene

) Ha van költő, aki pályáján átélte és megszenvedte századunk el­lentmondásait - Szabó Lőrinc feltétlenül az. Személyében nem a “hőst, szentet, királyt” tisztelhetjük (mint ahogy ő - Babitsról vaNva ezt - a hagyomány alakította és szentesítette költőképzetet jelle­mezte), hanem azt a költőt, aki élete minden esendőségét megvall- va-magyarázva hozzásegít, hogy megérthessük kora (és ezáltal korunk) ellentmondások között vergődő emberét. “Hogy rettenetes, elhiszem, de így igaz" - kezdi egyik legismertebb és legvitatottabb versét, és ez egész szemléletmódját jellemezheti. Nem ismert félel­met, ha valamilyen új, még nem tapasztalt, le nem írt jelenséggel találkozott, és nem törődött szavai hatásával, ha úgy érezte, vala­milyen igazság nyomába jutott. Nosztalgiájában az ember társas lényként jelent meg, költészeté­nek legzordabb pillanataiban azonban éppen az emésztő, megalá­zó, kihasználó, pusztító alá- és fölérendeléseket kellett tudatosíta­nia. A gyönyör rajongója volt, de a szépség, a gyönyörködés percei szűkre szabottak maradtak számára. A végtelenben is meglátta a határokat. Bűvészmutatványa: leküzdeni a korlátokat, az élet min­den ismeretlenjét megközelíteni. A technika, a luxus századában a mindezt rajongva kívánónak szinte csak a látvány jutott, s ha elért is valamennyit, az inkább arra volt elég, hogy még jobban fájjon a nagyobb hiány, és utóbb még az elért javakért is kemény szám­adásra kényszerült hol önmaga ítélőszéke előtt, hol kortársai meg­ítélésében. Nem volt politikus alkat, épp ezért mindig pillanatnyi érzéseinek en­gedve politizált. Ennyiben jellegzetes típusa lehetett kora közép- osztálybeli értelmiségének. Mint ilyen, talán számon kérő figye­lemre sem méltatva, zökkenőmentesen átélhetett volna minden rendszerváltozást, de vesztére a század egyik legnagyobb lírai te­hetsége volt (és mellesleg az ország egyik legnagyobb publicitású napilapjának évtizedekig munkatársa), így minden gesztusa, alkal­mi véleménye éppúgy nyomot hagyott kortársai emlékezetében, mint ahogy költészetének értékét is általánosan elismerték szinte indulásától kezdve. Szerencsénkre - mert így egy nagy költői élet­mű eredményeiben a század első felének egyik legproblemati­kusabb életpályáját kísérhetjük nyomon. Ezt a költészetet igazán sohasem lehetett teljesen megérteni az alkotó személyes életétől függetlenül: hiszen éppen az az egyedi költői sajátsága a Szabó Lőrinc-i lírának, hogy az életrajz esetlegességeiből építi fel verseit. De költészetének egésze független személyes életútjától. Ezért is érthető a költő nagy népszerűsége még azokban az években is, amikor a magánember életútját szenvedélyesen vitatták. Életét ismerve: kevés boldogtalanabb és sikertelenebb embert is­merhetünk; költészetét megismerve: kevés sikeresebb, boldogabb költővel találkozhatunk. Már ami a teljesítményt^illeti. Élete: áldoza­tok sorozata. Költészete: a klasszikusok között számon tartható nagyság. (Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc Gondolat Kiadó, Budapest, 1985.) I i > % ' i * r s

Next

/
Oldalképek
Tartalom