Kalla Zsuzsa - Adrovitz Anna: „Ki vagyok én? Nem mondom meg…”. Petőfi választásai (Budapest, 2012)

Sors, életemnek haragos dajkája

I 30-31 I Gottfried Willewald I A fehéregyházi ütközet I olajfestmény fekete-fehér fotója, 1939 I Muzeum Wojska Polskiego, Varsó

A magyar csapatok számára tragikus kimenetelű ütközetet nem örökítette meg hazai metsző, A csata egyetlen ábrázolása, egy nagyméretű olajkép 1939-ben, Varsóban elpusztult, a róla készült fotónegatívot a Varsói Hadtörténeti Múzeum őrzi, Bem 1849. július 31-én, hajnalban háromezer emberrel támadta meg a túlerőben lévő orosz tábornok seregét, mert két irányból is segítséget remélt. A meglepett ellenfél azonban gyorsan felismerte a helyzetet és szinte elsöpörte a hősiesen védekező honvédeket. Petőfit Bem határozott paranccsal visszaküldte az ágyúállásoktól. Nem volt szerepe az ütközetben, megfigyelőként, tudósítóként jegyezgetett, figyelte annak kimenetelét, csupán vászonzubbonya volt, kardot vagy más fegyvert nem viselt: Petőfi egy sütőkemencén ülve belemerül a csatatér és a táj szemlélésébe. - Mi lőtávolon kívül valánk. [...] Délután 4 óra felé Petőfi mellettem elhaladott, s a Fehéregyházán átfolyó patak hídjának dőlt. - Itt állott mintegy fél óráig elmerengve. (Bem parancsőrtisztjének visszaemlékezése)

I 33 I Ismeretlen I Szendrey Júlia gyermekeivel I 1857 I fotó (reprodukció) I magángyűjtemény

Három rózsabimbó az én boldogságom, I Három rózsabimbó életem, világom! I El van osztva köztük három felé lelkem, I És mégis mindegyik birja azt egészen. Szendrey Júlia jóval korábban lépett a nyilvánosság elé prózai művekkel, mint költeményekkel: naplórészleteinek kiadásán túl 1850-ben, 1851-ben már elbeszéléseket közölt tőle a Pesti Napló. Első publikált verse, a három gyermeke által ihletett Három rózsabimbó csak 1857-ben jelent meg a Napkelet című folyóiratban, ahol egyértelmű sikert aratott. Zilahy Károly Hölgyek lantja című 1865-ös antológiájának a női szerzőkről szóló bevezető tanulmányában Szendrey Júlia fellépésétől számította a magyar költőnők alkotásainak irodalmi színvonalra való emelkedését, a kortársak elismerő nyilatkozatai azt mutatják, mint írónőt már saját életében számon tartották.

I 33 I Szendrey Júlia hímzése I pamutvászon, pamutfonal, selyemszövet I PIM

Hány éjszakát nem virasztok át, elbámulva a gyertya lobogó fényébe, tűnődve sorsomon, tűnődve a jövőn. Hányszor olvasom meg az éjféli tizenkét órát, mert szemeimre nem jön álom; hideg fásult nyugalommal gondolkodom, mi voltam... mi vagyok... és még mi leszek!... Egyenként számítom föl, mi mindent vesztettem és keserű egykedvűséggel látom, hogy már olly kevéssel bírok, hogy már olly kevés veszteni valóm van!... Mivé nem lehet az ember olly rövid idő alatt! Alig találok szívemben egy-egy szikrát, olly hideggé vált az, kialudt, elhamvadt belőle minden tűz, minden élet. [...] Borzadok, irtózom lelkem e pusztaságától. Inkább rémek, vad kisértetek szakasztanák félbe ez irtóztató, halálszerű csendet. Semmi, semmi nem zavarja e temetői csendet; mélyen nyugosznak a halottak... (Szendrey Júlia naplója, Kolozsvár, 1849. december 8.)

I 35 I ef Zámbó István I Petőfi Sándor | vegyes technika I 1975.

Petőfi Sándor képmásaival már életében is erőteljesen jelen volt a korabeli képzőművészetben. Eltűnése után, a kultusz kialakulásának időszakában ikonná formálódott a művészek kezén. Egyre tovább bővült a költő figurájához kapcsolódó nemes, hazafias, hősies eszmék köre, ezek képi ábrázolásának is szerves részévé váltak. Ezt a kivételes tisztelettel övezett alakot kapta örökül a 20. századi képzőművészet, amelynek formabontó művészei sok esetben a heroikus arany keretet saját, szimbolikus eszköztárukkal cserélték fel, megőrizve és tovább árnyalva a korábbi szellemi tartalmakat. A költő születésének 150. évfordulójára számos kivételesen erős kisugárzású, új egyéni és közösségi tartalmakat megjelenítő mű készül.

I 37-39 I borító III I Bálint Endre I Nemzeti dal I — IV. | monotípia, papír | 1972.

Bálint Endre műve szorosan kapcsolódik a Nemzeti dal szövegéhez, illusztrációnak is tekinthető. A sorozat négy darabja a vers egy-egy szöveghelyére utal. Alcímük: Talpra magyar, Rabok legyünk vagy szabadok, Fényesebb a láncnál a kard, Hol sírjaink domborulnak. A monotípiák képi megformálása olyan erőteljes, hogy képes visszaadni a leírt és elszavalt szöveg mozgósító erejét, amelynek soraival Petőfi Sándor 1848. március 15-én tömegeket vitt az utcára. így válhat a képzőművészeti alkotás egyenrangú műként, illusztráció helyett sokkal inkább a szöveg képi megfelelőjévé, értelmezésévé.

I a hátlapon | Kondor Béla I Petőfi kecskeméti jutalomjátéka mint Lear bolondja I monotípia, papír | 1972.

A fiatalon, 1972-ben elhunyt művész, Kondor Béla átjárt a művészetek birodalmának határain, verseket, naplójegyzeteket írt, ha éppen nem festett, rajzolt, vagy fotózott. Irodalmi művek illusztrálásából élt, jó kapcsolatot tartott fenn a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaival, akiknek megrendelésére József Attila lapokat készített Szárszóra, s a Petőfiről szóló új állandó kiállításra festette a Forradalom angyala című nagyhatású olajképét. A múzeum 1972-ben kiállítást rendezett műveiből, melynek fontos tanulsága volt, hogy a Petőfi-József Attila-Kondor hármas művészlétről, művészszerepről vallott felfogása rokon egymással.

Kondor elmagányosodása során többször foglalkozott a bohócszerep megörökítésével, a Petőfi-lapon a dagerrotípiáról ismert komoly arc tekint ránk csörgősapkával a fején. Arc és álarc, élet és szerep eggyé válik, a főalak kezében egy másik Petőfi-arc jelenik meg, s amabban is egy következő. Petőfi társadalmi szerepvállalásai, jó és rossz döntései, életének játékos és komor oldalai nyernek értelmezést a késői utód által.