Hegyi Katalin (szerk.): „Életem regénye”. Kísérő kiadvány a Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz Zsigmond születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett kiállításához (Budapest, 2005)

Móricz Zsigmond

Móricz Zsigmond 1879-ben Csécsén született, Szatmár megyében (a mai Tiszacsé- csén), az anyakönyvi bejegyzések szerint július 2-án, a családi hagyomány szerint június 29-én, Péter-Pál napján. A képen látható épületet 1970-ben lebontották. A szülőház kér­désével foglalkozik Hamar Péter tanulmánya, amely a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 2005. márciusi számában jelent meg. A szülőház Móricz édesanyjáéknak a háza volt, a Pallagi ház. Eredetéről így vall az Életem regényében: Móricz Zsigmond szülőháza, a Pallagi ház az udvar felől az 1960-as években „Csupa szimbólum. Anyám háza a keleti: ez a fészek, az eredet, az ex oriente lux.* Apámé a nyugati, a jövő, a kultúra iránya. S mennyire meghatott, hogy mikor később visszakerültem a faluba, ahonnan hatéves még nem voltam, mikor elvittek, mint nagyobbacska diák meglelkesülten vettem tu­domásul, hogy az apám elhagyott házából lett a község iskolája s az édesanyámékéból a községháza. Őseim két hajléka a község szolgálatában. Két pólus volt ez a két ház, lakóinak eredete és természeti alkata szerint is.” {Életem regénye, 1939) * keletről jön a fény (latin) 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom