Thuróczy Gergely (szerk.): Az igaz ember pedig hitből él. Kerekasztal beszélgetés a reformációról (Budapest, 2006)
Kerekasztal-beszélgetés a reformációról
A kisebbségi lét különösen rászorította az erdélyi magyarságot arra, hogy ragaszkodjék a tolerancia elvéhez. Mert gondoljunk csak arra: ha fellapozzuk az 1900-as évek körüli lapokat, akkor ott nagy veszekedések és hírlapi viták folynak arról, kinek van joga azt mondani magáról, hogy ő Erdély püspöke? Ekkor ez elvi kérdésnek minősült, hiszen a gyulafehérvári székhelyű erdélyi püspökség neve Erdélyi Egyházmegye volt. Ennek a vezetőjéről mondtuk, hogy ő Erdély püspöke, és ezzel Szász Domokostól (1838—1899) kezdődően, aki a XIX század végén volt református püspök, élesen szembehelyezkedtek a református vezetők, Trianon után ez szóba sem kerülhetett. Mailáth Károly (1864—1940) katolikus, Nagy Károly (1868—1926) református és Ferencz József (1835—1928) unitárius püspök leültek, és azt mondták: mától kezdve a három püspök tanácskozó testületé az erdélyiek legfelsőbb közjogi fóruma, minden elvi kérdésben ezentúl hárman döntenek, és ez így maradt egészen 1948-ig, az iskolák államosításáig, s még ebben az évben is egyetértettek Márton Áron (1896—1980) katolikus, Vásárhelyi János (1888—1960) református és Józan Miklós (1869—1946) unitárius püspök. 1948-ban két református zsinat volt Erdélyben: az első azt mondta, az iskolákat nem engedjük, a második azt mondta, ha Isten így rendelte, adjuk át az iskolákat — ekkor szűnik meg ez az együttműködés, mert ezt már nem tudta Márton Áron püspök megbocsátani. Viszont ekkor már nem tudom hány katolikus pap került börtönbe. Úgy hálózzák be Vásárhelyi Jánost, hogy a hozzá legközelebb álló espereseit és paptársait letartóztatják. Kihozza papjait a börtönből, azon az áron, hogy elfogadja a román állam új alkotmányos rendjét. Ezen lehet vitatkozni, egyháztörténeti kérdés. Nagyon hosszú ideig fog tartani, amíg ebben egyet lehet érteni. Mindenesetre én nagyon szép jelenségnek tartom, hogy gyakran lehet látni református püspököt katolikus püspök társaságában, akik közösen létesítettek magánegyetemet, s ennek alapjait az erdélyi történelmi egyházak együtt tették le. Pillanatnyilag, a magam részéről, nem kérnék keményebb kálvinista kiállást a mai nemzedéktől: egyáltalán, az egyetemes keresztény etikai világ érvényesülését szeretném látni ott is, és itt is. S^entmártom S\abó Gé%a Ez érdekes, Magyarországon viszont más a helyzet, itt a protestantizmus mégiscsak kisebbségben van, és folyamatosan érzékelheti ennek hátulütőit. A tridenti zsinat a katolikus egyházat is megújította, s ezért ellenreformációról sem helyes beszélnünk, mert valamelyest maga a katolicizmus is reformálódott. Egy fa kétfelé növő ágai: az egyik sokmindent megtartott a Biblián kívüli hagyományból, a másik csupán a Bibliára szorítkozott. A közeledésnek is vannak jelei, s itt talán elkerülhetetlen szóba hozni lutheránusoknak és katolikusoknak a megigazulás kérdésében való közeledését, s itt térjünk egy pillanatra vissza a teológiához. Elképzelhető, hogy valahol — vagy csak az eszka- tonban — a kereszténység egységesül? Azt tapasztalom, hogy a katolikus egyház eddigi megújulásai mind a protestantizmus irányába történtek. A második vatikáni zsinat eredménye: szembemiséző oltár, anyanyelven folyó istentisztelet. Bármennyire kemények is 12
