Barna Beáta: Szentjánosbogárkák. Gárdonyi Géza világa (Budapest, 2013)
Szentjánosbogárkák
Találd meg, hogy mi nem illik a csata ke'pe're, mert abban az időben me'g nem legezett (11)! A láthatatlan ember (részlet) Erre Atilla kitűzte a piros zászlót. Lovasokat küldött a világ minden tája felé, hogy a hadakat táborba szólítsák. És akkor az élet megváltozott. Amerre jártam, amerre láttam, mindenütt fegyvert fényesítettek, javítottak, kardot köszörültek, buzogányt öntöttek, íjhúrt fontak, harci dolmányt pikkelyeztek, sisakot béleltek, nyerget bőröztek, tábori sátort kalapáltak. Az asszonyok még a nyáron marhahúst, disznóhúst és birkahúst füstöltek, keményre gyúrt tésztát szárítottak. A húst porrá törték. A tésztát zacskókba kötötték. A férfinép a sátorok között is lándzsát hányt. Magas dombocskákat vertek, megdöngölték, és húsz-harminc lépésnyiről dobálták bele a lándzsát. A fiatalság a mezőn nagy rajokban gyakorolt. A raj néha akkora karajba nyulladt, hogy a két végét nem lehetett látni. A jeleket kürtök fújták. Egy hosszú lekanyarodó riolás hátrálást jelentett. Két hosszú felkanyarodó riolás megfordulást a vágtató lovon, s a nyílnak ellövését. Azt nem bírtam megtanulni. A hunok azonban már gyermekkorukban gyakorolják, hogy az elnyúl- tan vágtató lovon megfordulnak, és hasra fekszenek, s így visszafelé messze ellövik a nyilaikat. Tisztek a hun hadban nincsenek, mint a római hadseregben, hanem, csak vezérek és Zoltánok, akik a vezérek parancsát gyors lovakon hordják széjjel. A csapatok családok és nemzetségek szerint alakulnak. Maguk választanak maguknak vezetőt és is
