Barna Beáta: Szentjánosbogárkák. Gárdonyi Géza világa (Budapest, 2013)
Szentjánosbogárkák
Isten rabjai (részlet) Jancsi hallgatódzott... Zsongó beszédhangok a királyszoba felől. Bizonyosan bámulják benne a képeket. Meg lehet különböztetni a vékony női hangokat, meg a király vastag, lágy hangját. Tehát a király is bejött... Jancsi legott munkát keresett a kiskertben. Mit is csináljon? Kapta a kút láncát, és felvonta a vödröt. Nem, ez zörgős munka: nem lehet tőle hallani a beszélgetést. Beleakasztotta a vödröt a kút belsejében a szögre, s a virágos ágyak közé ugrott. Lehajolt a gyöngyvirágok közé: parajkákat gyomlált. A szive is dobogott, mikor hallotta, hogy a beszélgetés közeledik a folyosón. Már befordulnak a kis közbe, amely a folyosót a tornáccal köti össze, jönnek... jönnek... S fél szemmel látja, hogyan lép be a kertbe elsőnek a királyné. A kezén vezeti Margitot. Mögöttük a király a hajlott hátú, vén Humbertusz baráttal, aztán az érsek, és a mindenfelé tekingető, mosolygó apácák. Özönlenek be a kisudvarba.- Ó be szép! - susogják az apácák boldogan. Jancsi illedelmesen és szorongó szívvel kel föl a gyomlálásból. A középkorban nem voltak bevásárlóközpontok, hanem a városok főterén, a piacon lehetett megvásárolni azt, amire éppen szükség volt. Keresd a párját! A zsúfolt piacon több élőlénynek és tárgynak is megtalálhatod a párját! A szeme Margitkán áll meg. A fehér leányka álmélkodva forgatja körül hosszú pillájú, tiszta két szemét. A tulipánokra is rábámul. Aztán a kúton marad a tekintete.- Szomjazom - mondja az anyjának. Egy harmincévesforma, íves szemöldökű apáca lép oda. A karján függő, fekete posztózacskóból ezüstpohárkát vesz elő. Jancsi ebben a pillanatban a kútnál terem. A királynéra néz. A királyné is őrá.- Jó ez a víz? - kérdi a királyné.- Mint a harmat, nemzetes királyné asszonyom - feleli készséggel Jancsi, fülig pirosán, de ragyogó szemmel. S az apácához fordul:- Tessék csak ideadni a poharat. S hasra a kútkáván. Lenyúl a vödörbe a pohárral. Megmeríti. A víz fölösét visszaloccsantja a kútba. Nyújtja a poharat, a tenyerére állítva, Margitnak. S néz reá boldog szemmel. Margit azonban ahelyett, hogy érte nyúlna, imádkozón teszi össze a kezecskéjét, és a fejét kissé meghajtva, áhítatosan néz a pohárra.- Ávét mond - susogja az apáca a királynénak. Jancsi is megérti, hogy imádkozik a leányka, apácaszokás szerint ráimádkozik a vízre, mielőtt inna. Ő is imádságot érez. A szeme áhítattal tapad Margitka arcára. Fehér bársonyarc; árnyat vető, fekete szempillák; ajka, mint a vadrózsa gyenge pirossága; és egy icipici kis barna lencsike az állacskája jobb felén. A leányka fölemelte a jobbját, és a pohárra keresztet vetett. Csak azután nyúlt érte, és emelte az ajkához. S mikor visszanyújtotta a poharat az apácának, Jancsira pillantott, és bólintott, susogott:- Köszönöm.
