Barna Beáta: Szentjánosbogárkák. Gárdonyi Géza világa (Budapest, 2013)
Szentjánosbogárkák
Szent Margit, Tudjátok, kit hívunk Isten liliomának? Árpád-házi Margit a tatárjárás idején uralkodó IV. Béla királyunk legkisebb lánya volt. Az ő különös és szép története mélyen megérintette Gárdonyi Gézát, és elhatározta, hogy regényt ír belőle. A könyvnek az Isten rabjai címet adta, és a legszebb regényének tartotta. A király leányát még születése előtt Istennek ajánlotta. Abban az időben szörnyű veszély fenyegette Magyarországot és egész Európát. A mongol birodalom kegyetlen harcosai sorban foglalták el, és dúlták fel az útjukba kerülő területeket. IV. Béla azért ajánlotta lányát Istennek, mert őszintén hitte, hogy így megóvhatja népét a tatár pusztítóktól. Csodával határos módon 1242-ben a „kutyafejű tatárok" elhagyták a feldúlt és kifosztott Magyarországot, és visszatértek a birodalom Istennek lilioma központjába. Margit pedig kislányként előbb Veszprémbe, majd a Nyulak szigetére került, a domonkos rend zárdájába. Itt cseperedett szeretetben és Isten szolgálatában. Ebben a regényben vezetőnk Jancsi a kertészfiú, aki első látásra megszereti a szépséges leányt, és igyekszik a közelében maradni. Az ő szemével kukkanthatunk be a klastrom termeibe, ismerhetjük meg az apácák hétköznapjait, és a királylány alázatos szolgálatát. Margitot apja kétszer is felkereste a zárdában, és kérte, menjen férjhez a számára kiszemelt nagyúrhoz. Ő ezt visszautasította, és továbbra is kizárólag Jézus szolgálatának szentelte életét, hogy beteljesíthesse apja felajánlását. Fiatalon távozott az élők sorából egy hideg téli napon. Jancsi fráter melegházban nevelt liliommal köszönt el a szívének oly kedves Margittól: Neked neveltem. Téged illet, Istennek lilioma!" Gárdonyi nagyon szerette a természetet, és figyelmesen tanulmányozta is. Megfigyeléseiről könyvet is írt Mai csodák címmel. Olvassátok el ezt a szép részletet Gárdonyi Esti harangszó című verséből, majd oldjátok meg a következő oldalon található virágos feladatot! Tán épp ily fű-illatos este volt, tán épp így fénylett fenn az égi hold, midőn egyszer a búzaföldön át a gyalogúton haza lépkedett, fehér-szelíden, mint a holdvilág, - karján tartva az alvó kisdedet, ki vállra hajló fejjel aludott. Kalász kalászra bókolt, susogott: Üdvözlégy Mária! Óh gyöngyvirágok, rózsák, liljomok! Leheljetek az égbe illatot! Ő bizonyára ismert titeket, mikor e Földön járt közöttetek, s hozzátok hajolt, s szólt édesen: „Kedves virágom, rózsám! szegfüvem!" Ma is szerető szemmel néz le rátok, Virágajakkal ti is susogjátok: Üdvözlégy Mária!
