Thuróczy Gergely (szerk.): „Vénusnak szép játéka”. Erotika a magyar irodalomban (Budapest, 2004)

Ratzky Rita: „Vénusnak szép játéka”. Erotika a magyar irodalomban. Kiállításajánló

A fa az életet jelképezi, gyökérzetével és lombozatával világszinteket köt össze. A fát a lány ülteti a fiú kertjébe, ezzel megtörténik a kiválasztás mozzanata. A fa alatt teljesül be a szerelem, legalábbis az Argirus históriájában és Vörösmarty Csongor és Tündéjében ott találkoznak a szerelmesek.

A Biblia egyik darabja, az Énekek éneke költőien, tehát metaforikusán fogalmazza meg a szerelmesek: Salamon király és Sulamit beteljesedett kapcsolatát. Innét való anyagunk mottója is. Babits Mihály fordítását választottuk ezúttal, aki a közköltészet e csodálatos darabjának csupán néhány versszaka magyarításával próbálkozott meg gyönyörűen: „Az én szerelmesem kezét benyujtá az ajtónak hasadé- kán,/ és az én belső részeim megindulának őrajta.” (Énekekéneke, 5.4)

Az erotika eredetének másik magyarázata természetelvű, talán a létezők láncolata középkorig visszavezethető filozófiai nézetre reflektál. Nemi vágyaink, igényünk a földi szerelemre a természethez való eltéphetetlen viszonyunk jele. Ez köt össze bennünket minden más létezővel. Ezzel érvel Balassi Bálint is a Nagyciklus harmincadik darabjában:

Mert indul szerelem mi természetünkbűl,

Minden állatokban adatott Istentűi,

Látd-é minden állat társának mint örül?

Vehetsz egyebrűl is példát, nemcsakemberrűl.

Csokonai Dorottyájanak negyedik könyvében Citére istenasszony, a görög mitológia egyik szerelemistennője azzal dicsekszik, hogy minden élőlény meghunyászkodik előtte, a pálmától a bálnáig: „Énáltalam élneks magzanak mindenek,/Nálam nélkül minden dolgok kietlenek.”

Közép-európai vérmérsékletünk, vallási és erkölcsi szokásaink szemérmesebb kultúrát hoztak létre, mint amilyen mondjuk a latin népeknél járja. Az ókori irodalom és az észak-itáliai tanulmányok közvetlen hatása minden ízében átjárja a latin nyelven alkotó magyar reneszánsz költő, Janus Pannonius fiatalkori pajzán epigrammáit, ennek csak jóval később lett folytatása a magyar irodalomban. Mindazonáltal a férfi és nő kölcsönös örömszerzése mint téma mindegyik művelődéstörténeti korszakban megkörnyékezte az írókat és művészeket.

Balassi Bálint a lovagi költészet hagyományait folytatva udvarló versekbe öltöztette érzéseit; vágyait azonban örömlányokhoz írott verseiben nyilvánította ki, igaz, emelkedett stílusú sorokban. Szerelmes versei azonban csak a XIX. században váltak ismertté, amikor előkerült a Balassi-kpdex, így az általa létrehozott és magyar nyelven a legmagasabb szinten megfogalmazott udvarló líra hagyományát nem az ő művei terjesztették el a következő generációk lírikusai számára. Sokat tanult tőle a magát tanítványának is tekintő Rimay János, aki versciklust írt a Balassi-testvérek (Bálint és öccse, Ferenc) halálára, ennek kéziratban maradt, Bálintra vonatkozó apológiája érdekes sorokat tartalmaz a költőről: „Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy benne a bujaság és a harag bűnén kívül más tűrhetetlen tulajdonság aligha volt, sőt, még a haragja is olyan volt, hogy önmaga is könnyen jóvátehette, ha balul ütött ki. (...) Úgy látszik, nagyobb mértékben uralkodott rajta — kiváltképpen akkor, amikor szerencsés helyzetben volt — a paráznaság.Hogy pontosan milyen mértékben kárhoztatható a fent nevezett az említett bűnökben, azt nem tudjuk meg a kortárstól, de azt fűzhetjük magyarázatképp az idézethez, hogy az apológiában szereplő fordulat a középkor egyik elterjedt konvenciója: megnevezi, hogy az érintett személy a hét főbűn közül melyikben marasztalható el. Vajon miért gondolta Rimay úgy, hogy a Balassiakról szóló versei elé védőbeszédet kell írnia?

Gyöngyösi István a maga korában rendkívül népszerű szerző, Széchy Mária és Wesselényi Ferenc szerelméről írt terjedelmes elbeszélő költeményt, amely a főhősnő alakjának ábrázolásában és a szerelmi kapcsolat leírásában elkövetkező generációk számára valóságos iskolát teremtett. Az egyik poétikailag nagyon izgalmas rész az ovidiusi átváltozások formációra megy vissza:

Emberi személlyel hova nem mehetett,

Madárrá változot(t) s-oda repülhetett;

Másként kedvesével ha nem beszélhetett,

Egy kis lángocskában hozzája tűnhetett.

22