Thuróczy Gergely (szerk.): „Vénusnak szép játéka”. Erotika a magyar irodalomban (Budapest, 2004)

Dávidházi Péter: Egy testrész hűlt helye, avagy erotika és elfojtás az irodalomtörténetben

nemcsak erkölcsi elégtételt, hanem mintha valamiféle kielégülést is okozna a jelenet: „Bitón fejezi be életét ez a női ragadozó. Szép teste ott vonaglik és szívünk megnyugszik.” Radnai doktor fantáziáját már a „vonaglik” elszólásnál tetten érhetjük, hiszen Arany csak bitón függő leányról beszélt. Képzeletünk, majd emlékezetünk sokszor vágyainkról árulkodó változtatásokkal eleveníti meg, amit olvasunk vagy olvastunk, s ugyanígy ítélünk irodalmi és képzőművészeti művek viszonyáról. Arany halálának centenáriumán (1982) Szentkuthy Miklós például úgy érezte, hogy Arany „lelkében (nem is olyan mélyen) pontosan ugyanazok a »bűnös« víziók égtek, mint az őt illusztráló Zichy Mihályéban, aki a Hídavatás nihilisztikus, horror guignolját kéjesnél kéjesebb női al- és hátidomokkal obszcenálta”. Dehát itt éppen kine\ a fantáziája (és normái) alapján neveztetik mindez obszcénnek?

Pusztán irodalomtörténetekből nem sejthetnénk, hogy a magyar költészet életteli erotikáját mennyire nem fojthatta el semmilyen előírás. De hogy is fojthatta volna el éppen azt, ami a költészetben és az erotikában közös, ami többértelműség, célzás és sejtetés, félig leplezett feltárás vagy feltáró leplezés, könnyed, nesztelen átlépés a „mi lenne ha” csodavilágába, felfüggesztés és feltételesség, elidőzés és belefeledkezés? Bízhatunk abban, amit cenzúrájával még az abszolutizmus (a XIX. századi) sem tudott elfojtani, hanem úgy járt vele Arany szép hasonlata szerint, „mint gyermek az eltaposni akart napsugárral, hogy midőn talpa alatt hiszi, már ismét feljül ragyog, volt alkalom egyet-mást, habár leplezetten, kimondani; sőt e lepel némileg szebbé tette a gondolatot, s az előbb rikító hang, a billentyűkre alkalmazott hangfogó által, ha vesztett is erőben, bájban még nyert”.

Szóképek és képek, irodalom és képzőművészet számtalan játékos többértelműsége hívja értelmezésre a Petőfi Irodalmi Múzeum „ Vénusna\ szép játéka — Erotika a magyar irodalomban ” című kiállításának nézőit. De sokféleképpen értelmezhető a kiállítás egésze is: Ratzky Rita válogatása a maga ízlését követte, s az eredmény érdekesen, akár vitára serkentően különbözhet bármelyikünkétől; mivel a falakon nincsenek rendezői kísérőszövegek, a felügyelet nélkül magukra hagyott irodalmi és képzőművészeti alkotások e ritka alkalmat kihasználva szabadon létesíthetnek buja (jelentés) kapcsolatokat egymással és a látogatókkal, amit Jovián György háttérül festett tablói képzőművészeti idézésekkel bátorítanak, Kemény Gyula látványtervező pedig a maga jellegzetesen mértéktartó formakultúrájával próbálja ellenpontozni a karneválian önfeledt keveredést. „Kiállításunk” - olvasható a havi műsorfüzetben — azt az örömöt kívánja sugározni, amit férfi és nő nyújthat egymásnak, amíg világ a világ”. Ügy legyen, de azért emellett sugározza azt az örömöt is, amelyet a magyar erotikus művészet nyújthat férfiaknak és nőknek, amikor épp nem egymásnak örülnek.

Bruno Braquehais: Drapérián felevő női a\t (MNM)

10